Századvég: A magyarok elsöprő többsége a védőoltások mellett áll

Vágólapra másolva!
A lakosság elengedhetetlennek tartja a védőoltásokat az egészség megőrzése érdekében, és fontosnak gondolja, hogy a gyermekek oltásokkal való védelme minél korábban megkezdődjön – derül ki a Századvég Gazdaságkutató Zrt. friss közvélemény-kutatásából.
Vágólapra másolva!

Tekintettel arra, hogy a kormányzat 2019 őszétől kötelezővé teszi az ingyenesen elérhető bárányhimlő elleni oltást a kisgyermekek számára, a Századvég megvizsgálta a védőoltásokkal kapcsolatos társadalmi attitűdöket.

A felmérés eredményeiből kiderül, hogy

a válaszadók közel háromnegyede (74 százaléka) nélkülözhetetlennek tarja a védőoltásokat az egészségmegőrzés szempontjából,

további 15 százalékuk pedig inkább egyetért a védelem ezen eszközének alkalmazásával. Elenyészőnek tekinthető azok aránya, akik ettől eltérő álláspontot képviselnek (9 százalék).

Forrás: Századvég

A lakosság még fontosabbnak ítéli a védőoltásokat a gyermekek esetében: a megkérdezettek 93 százaléka tartja indokoltnak, hogy a gyermekek védőoltására minél hamarabb sor kerüljön, és pusztán 5 százalékuk vélekedik eltérően. Fontos kiemelni, hogy

a lakosság meghatározó többségének (88 százalékának) elvi szinten sincs ellenérzése a védőoltásokkal szemben, míg az ellenzők tábora ebben a közegben is marginális (10 százalék).

Összegezve elmondható, hogy a magyar lakosság kulcsfontosságúnak tartja a védőoltások alkalmazását, különös tekintettel a kisgyermekek esetében, és elviekben sem kifogásolja a betegségek megelőzésének e módját. Ezzel összhangban a válaszadók 91 százaléka egyetért azzal, hogy a kormányzat 2019 őszétől kötelezővé teszi a gyermekek bárányhimlő elleni védőoltását, és pusztán 7 százalékuk nem támogatja az intézkedést.