Vejkey: Lehet kritikával illetni egy-egy döntést

Vágólapra másolva!
Dr.Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a parlamenti munkáról, az OBH és az OBT konfliktusáról, de a Nemzetközi Imareggeli is szóba került.
Vágólapra másolva!

A politikus beszámolt arról, hogy a nyári szünet előtti hetek, napok sok munkát adtak neki is, az Igazságügyi Bizottság elnökeként kellett szavaztatni az új igazságügyi miniszter meghallgatása után, de az állampolgári jogok biztosát meghallgatták, valamint dönteni kellett a Handó Tünde, az OBH elnöke elleni jogfosztási eljárásról. Ezt az eljárást az Országos Bírói Tanács (OBT) kezdeményezte, Vejkey Imre szerint több probléma is felmerült, egyrészről magának az OBT-nek a legitimitása, amellyel kapcsolatban az ombudsman az Alkotmánybírósághoz fordult.

Ezzel a bizottság nem kívánt foglalkozni, az eljárás anyagát megküldték Handó Tündének, aki a felvetésekre válaszolt, így a képviselők az eléjük tárt bizonyítékok alapján döntöttek, nem éltek a jogfosztás lehetőségével. A képviselő elmondta, a döntést követően megmaradtak az alapvető ellentétek az OBH elnöke és az OBT között. Hozzátette, ez a mostani struktúra Ausztriában működik, de ott a bíróságok közvetlenül az igazságügyi miniszter alá vannak rendelve, ellentétben Magyarországgal, ahol van bírói függetlenség.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.