Hétfőn kezdődik a budapesti Szentendrei út felújítása

TARLÓS István
Budapest, 2019. július 10. Tarlós István főpolgármester a felújított pesterzsébeti strandfürdő átadásán 2019. július 10-én. Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdőjét 3,4 milliárd forintból újították fel. A rekonstrukció során egy tizenhárom medencés, egész évben üzemelő gyógy- és élményfürdőt alakítottak ki. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Hétfőn megkezdik Budapest III. kerületében a Szentendrei út felújítását a Mátyás király út és a Pünkösdfürdő utca között. Tarlós István főpolgármester tételesen vizsgáltatta felül a területen található fák állapotát - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával

a Pünkösdfürdő utca és a Mátyás király út között, 1075 méter hosszon újítják fel a Szentendrei utat,

továbbá az Ürömi út Szentendrei útba torkolló 50 méteres szakaszát és az ott található orvosi rendelő előtti teret.

A felújítás során az útszakaszt újraaszfaltozzák, ahol szükséges, teljesen új útpályaszerkezet épül, rendezik a parkolási helyzetet, a közvilágítást, a vízelvezetési rendszert és a zöldfelületeket is.

Tarlós István főpolgármester Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Utóbbival kapcsolatban a BKK hangsúlyozta, a területen az útépítés miatt 25 fa eltávolítása elkerülhetetlen, ehhez rendelkezésre állnak a jogerős engedélyek. A felújítás területére eső, azonban az útfelújításban nem érintett, vegyes egészségi állapotú 36 fával kapcsolatban Tarlós István főpolgármester arra utasította a beruházást lebonyolító BKK-t, hogy a Főkerttel közösen újra, tételesen vizsgáltassa felül ezen fák állapotát, hogy minél kevesebbet kelljen kivágni.

A fák megőrzéséről a III. kerületi önkormányzat is tárgyalt a BKK-val

- olvasható a közleményben. A felújítás 2020 tavaszáig tart.