Egyre több időt tölt itthon a virtuóz hegedűművész, aki a legnagyobb zenészekkel lép fel

2019.08.13. 08:49

Bihari János, Dankó Pista és Járóka Sándor – a három talán valaha volt leghíresebb prímás. Roby Lakatos mindhármukkal így, vagy úgy kapcsolatba került. Bihari egyenes ági leszármazottja, Dankó hegedűjén játszott hatévesen – a hangszert csak a koncertre, a múzeumból vitték ki – Járókának pedig játszott a zenekarában. 11 évesen. Csodagyereknek hívták, és kezelték, és 19 évesen már Belgiumban lépett fel. Többek között játszott a világhírű hegedűművésszel, Maxim Vengerovval, és Nikolai Schneiderrel. A zenét, amit játszik, nehéz definiálni, a klasszikus zene, a jazz és a cigányzene fúziójának is szokták nevezni, unortodox cigány fúziós zenének is, esetleg világzenének, megint mások pedig Roby Lakatos-zenének.

Mikor beszéltünk először, hogy találkozzunk egy interjú miatt?

Három éve? (Nevetés)

Mert folyamatosan koncertezik szerte a világban! Most pont az ukrajnai Odesszából jött haza, és mire az interjú megjelenik, már biztosan nem Budapesten lesz...

Megyek tovább Jerevánba. Három nap múlva indulok. Tegnap még próbáltam, nagyon érdekes új lemezeket készítünk.

Roby LakatosFotó: Mudra László - Origo

Azért jó, hogy ezt mondja, mert sokan úgy gondolják, hogy önnél minden csak úgy jön, a zenéje főleg improvizatív elemekből áll.

Ez nem így van, a lemezre pedig külön próbálunk. Ráadásul most aláírtam egy új szerződést, több lemezről van szó. Augusztusban is felveszünk egyet, és szeptemberben is. Most próbálgatjuk, hogy milyen számok legyenek rajta. Ez egy elég speciális dolog, mert eddig minden lemezemnél volt egy direkció, most nincs.

Mennyire szokott máskor szabad kezet kapni?

Általában megbeszéljük, hogy mi legyen, de azután abszolút. Most egy Kodály-Bartók-lemezt szeretnék. Ez lesz az alapja, persze ehhez sok minden jön, hogy stílusos legyen. Az a legrosszabb, ha valami stílustalan. 

A zenéjének pont ön adja meg a stílust. Szokták mondani, hogy az, amit játszik a klasszikus, a cigányzene és a jazz ötvözete, de ez így nem is egy pontos megfogalmazás. Talán sokkal jobb, ha azt mondom, az, amit játszik, Roby Lakatos-zene.

Ezt is szokták mondani. Belgiumban úgy hívják, hogy ez egy unortodox cigány fúzió.

Ez már közelebb áll a valósághoz?

Igen, unortodox, azért, mert cigányzenében, és magában a cigányságban, nagyon sok a tradíció. És az én zenémnek az a lényege, hogy a nagyon-nagyon kemény törvényeket teljesen megfordítottam.

Amikor 19 évesen kiment Belgiumba, akkor mi volt a terv?

Ortodoxként mentem ki (nevetés).

Hogy történt a váltás?

Volt egy karrierem itthon, Magyarországon. 10-11 éves koromban már a rádióban játszottam. Abban az időben ez még úgy működött, hogy a fiatalok tanulók voltak a nagy zenekarokban. És én elmondhatom, hogy az a korosztály vagyok, aki a legnagyobbakkal játszhatott együtt.

Fotó: Mudra László - Origo

Például az egyik leghíresebb cigányprímás zenekarában, Járóka Sándoréban?

Például, igen. Amikor Járóka Sándor hazajött Amerikából, én 11 éves koromban már tag voltam a zenekarában. 1979-80-ról beszélünk. Akkor ez nagyon nagy dolog volt,  a villamoson is reklámozták, hogy Járóka Sándor és zenekara.

Az igaz, hogy Dankó Pista hegedűjét megkapta hétévesen?

Hatéves voltam, de nem kaptam meg, csupán egy koncerten játszhattam rajta. Arra emlékszem, hogy egy nagy, fekete hegedű volt, de, hogy milyen volt a hangja, arra már nem.

Ez nem egy ¼-es gyerekhegedű volt?

Nem, ez rendes, mondjuk így, felnőtt méretű hangszer volt. Kettőt játszottam rajta. Egy nagy cigánykarnevál volt a Margitszigeten. A múzeumból hozták ki. Az volt az első koncert az életemben, amikor nagy publikum előtt játszhattam. A kisunokám még nincs ötéves, de már két és fél éve aktívan hegedül, nálunk ez megszokott dolog.

Ha jól tudom, sokszor viszi is magával, ha külföldre megy.

Persze, ha van rá lehetőség. Szalad föl rögtön a színpadra, és muzsikál.

Fotó: Mudra László - Origo

Erre mondják, hogy ha az ember jót, tiszta hangokat hall gyerekkorától, akkor nagy baj nem lehet...

Ez nagyon fontos! Nekem ezért volt nagy szerencsém, mert azáltal, hogy a legnagyobbakkal játszhattam, mindig jót hallottam. Visszatérve, a sokkal ezelőtti kérdésre (nevetés). Miután itthon volt egy karrierem, játszottam sok helyen, tévés felvételeim voltak, sokan ismertek. 19 évesen aztán elmentem külföldre, ahol aztán megismertem rengeteg különböző kultúrát. Abban az időben itthon még nem volt divat Stéphane Grappelli és Django Reinhardt (előbbi világhírű hegedű-, utóbbi gitárművész – a szerk.) francia zenéit játszani. Ma már igen! És akkor én is elkezdtem azt a fajta zenét játszani, sőt, találkoztam a legnagyobb muzsikusokkal, Grappellivel muzsikáltam is együtt, sőt, vele lemezt is készítettem. 

És kapcsolatba került Yehudi Menuhinnal is, aki később a mentora lett!

Ez már később történt. De akkor, a húszas éveim elején nagyon sokféle zenésszel játszottam. Párizsban éltem egy évig, Michel Legrandtól kezdve játszottam többször Renault Ortregrrel, aki Miles Davisszel játszott együtt.  Aztán elkezdtem még többet utazni, és minden ország kultúrája nagy hatással volt rám, sokat adaptáltam. A 90-es években elkezdett bejönni a crossover minden zenében, a jazzben, a popban és klasszikus zenében is, ezzel pedig elkezdődött egy őrület. Én pedig azt mondtam, ha a mi cigányzenénkkel nem lesz valami, akkor el fog tűnni. Innentől elkezdtem beépíteni új dolgokat. 

Először is kicseréltem a koncepciót, hogy egy tradicionális zenekarral játsszak, csellóval, brácsával, klarinéttal, helyette gitárral, zongorával, cimbalommal kezdtem el játszani. Ez eleve furcsa, mert a cimbalom és a zongora nem nagyon szokott együtt játszani. 

Komoly aranzsmanok kellenek, különben nagyon kaotikus lesz az egész.

Mennyire tartja a mai napig a zenéjét a saját kezében, illetve mekkora területet hagy a zenésztársainak?

Úgy történik, hogy megcsinálunk egy aranzsmant, ami le van fektetve, és amikor elkezdünk próbálni, elkezdünk gyakorolni, akkor általában mindenki hozzátesz valamit.

Hagyja őket?

Hát hogyne, persze. Azt azért hozzá kell tennem, hogy én egész gyerekkoromban dobos akartam lenni. Ötéves voltam, amikor elvitt apu Badár Béla professzor úrhoz, hogy tanítson. Azt nem szabad elfelejteni, hogy akkor még keményen kommunizmus volt. Ugyanúgy, ahogy mondjuk a sportban, a zenében is minden máshogy történt. Sokkal agresszívabb volt akkor az egész. Előtte játék volt, de amikor az ember elkezd tanulni, az fáj.  És ahogy mondtam, mindenáron dobos akartam lenni. A barátom adott is nekem dobot. De persze, nem lehetett.

Fotó: Mudra László - Origo

Mit szóltak hozzá?

Képzelheti! Kidobták a dobot. De mivel nagyon szerettem, sokat gyakoroltam, ahol lehetett, ismerősöknél. Most meg ez a hobbim, van is három dobom, és ez nagyon sokat segít. Ritmusőrült vagyok.  Az én zenémben nagyon dominál a ritmus, illetve egészen pontosan a ritmusváltások. Most a két utolsó lemezemen, amit big banddel vettünk föl, dobolok.

A gyerekkori énje boldog akart lenni!

A mostani is nagyon boldog (nevetés), nagyon klassz ez az egész.

Az, amikor, ahogy fogalmaz, a kommunizmusban, kemény kézzel elkezdték keretek közé szorítani: „kisfiam húzd ki a vonót jobban, hogy tartod a kezed”, az mennyire volt zökkenőmentes, úgy, hogy akkor önt már csodagyerekként kezelték?

Az első koncertig nem volt zökkenőmentes. Aztán már jó volt. Ez érdekes egyébként, megfigyeltem minden gyereknél, hogy az első időszak nagyon nehezen telik az iskolában. Amikor valamit megtanulnak végre, és kiállnak, mondjuk az iskolakoncerten, ahol van publikum, és van sikerélmény, onnantól fogva már más.  Nekem nem sokkal az iskolai hegedűtanulás után volt ez a margitszigeti koncert, ahol 2.000 ember volt. Az sokat segített nagyon. Az volt az első szerződésem, fizetést is kaptam.

Emlékszik, hogy mennyit?

800 forintot.

Akkor az nagy pénz volt?

Igen, az volt.

Ha már a tradíciókról beszélünk, ha jól tudom, ön az egyik leghíresebb prímás, Bihari János egyenes ági leszármazottja. Ezt azért is mondom, hogy elvegyem az élét a dobról mesélteknek. Egy ilyen családban, nemcsak hogy a zene nagyon fontos, hanem maga a hangszer, a hegedű is legalább ennyire központi.

Akkor is nagyon szeretek dobolni (nevetés). Én szerettem is hegedűt, nem úgy, mint mondjuk a bátyám, a Tóni. Ő 15 éves koráig hegedült, és minden fontos dolgot végigjátszott, Paganini-etűdöktől kezdve, tényleg mindent. Csak utálta a hegedűt.  De olyan szinten, hogy nem is tudott hegedülni, azért, mert utálta. És aztán egy év alatt úgy megtanult szaxofonozni, hogy a Pege Aladár zenekarában játszott.

Azt a váltást hogyan fogadták a szüleik?

Később már örültek, olyan büszkék voltak rá, hogy csuda. Azt látom egyébként, hogy rengeteg manapság a tehetség. Ezért, és mert az utóbbi két évben sokat voltam, és leszek is Magyarországon – lett is itthon egy bázisom – szeretnék fiatal tehetségeket felkarolni. Van is alapítványom, 
melynek az a célja, hogy amikor már megvannak a tehetségek, akiket tanítunk is, kiváló tanár kollégáimmal, alapítsak velük, a fiatalokkal egy zenekart, amelyet én fogok betanítani. A végső cél, hogy együtt koncertezzünk, turnézzunk, bemutassam őket a világnak.  Nekem lányaim vannak. Ez is egy tradíció: a lányoknak olyan szigort soha nem csinálunk mi, romák, mint egy fiúnál. Ezt a mai napig nem értem egyébként, hogy miért. A nagyobbik lányom ennek ellenére hegedűs lett, a Brüsszeli Filharmonikusoknál játszott. Most kisgyerekei vannak, őket neveli.

Azzal kezdtük, hogy két lemezfelvételre készül, de mi van még a naptárában?

Először megyek Örményországba, 5-6 éve várnak, de valahogy soha nem jött össze, most igen, a Jereváni Filharmonikusokkal lesz egy koncertünk. Az eredeti tervek szerint egy koncert lesz, de már megy az egyezkedés, hogy lehetne-e kettő. Aztán rögtön megyek Varsóba. Lengyelországban nagyon sokat vagyok, szeretnek ott.

Hány koncertje van egy évben?

Nagyon sok.

Forrás: Origo

Kivel szeretett a legjobban játszani?

Nagyon nagy hegedűművészekkel muzsikáltam együtt. Maxim Vengerovval például. Nemrég volt a Zeneakadémián Nikolai Schneider koncertje, vele is nagyon sokat játszottam.  Vele nagyon jó barátságban vagyok, fiatalkora óta ismerem. Most ő dirigálta a zenekart, ő közben a Lyoni Filharmonikusok dirigense lett. Pont most hívott meg, az első koncertjén én leszek a szólista. Lehetetlen felsorolni, kikkel játszottam együtt.

És olyan volt, akivel utált együtt játszani?

Hegedűssel nem. Inkább olyan fordult elő, hogy egy-egy karmester nem értette, amit szeretnék. Ilyenkor persze az ő szava döntött, ő a karmester, de senkivel sem utáltam muzsikálni, mert zenélni imádok.