Új szintre emelte a hazaárulás fogalmát a momentumos Donáth Anna Soros hetilapjában

Budapest, 2018. december 16. Donáth Anna, a Momentum alelnöke füstbombát tart fel a „Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr!” címmel meghirdetett kormányellenes demonstráción a belvárosi Alkotmány utcában 2018. december 16-án. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője korábban még csak azzal dicsekedett, hogyan akarták megfúrni a kormánypárti Járóka Lívia EP-alelnökségét, a Magyar Narancsban azonban most kibontotta az akció részleteit. Nem pusztán néppárti, hanem fideszes; fideszes kötődésről szóló információ; nem tudjátok, hogy ő a Fidesz tagja? - az interjúban ilyen és ehhez hasonló gondolatokat osztott meg a politikus, aki a munkásőröket idéző vehemenciával és szóhasználattal, szédítő tempóban igyekezett megbélyegezni politikai ellenségét.
Vágólapra másolva!

Meghökkentő interjú jelent meg Donáth Annával, a Momentum újdonsült európai parlamenti képviselőjével a csütörtöki Magyar Narancsban. Mint emlékezetes, július elején az Európai Parlament Járóka Líviát, a Fidesz képviselőjét választotta meg alelnökének, és ezzel Magyarország egy fontos posztot kapott meg az európai politikában. Nem volt azonban felhőtlen az öröm, ugyanis a magyar pártok még ebben sem tudtak összetartani: a Momentum és a Demokratikus Koalíció az uniós szokásjogot és a frakciók előzetes megállapodását felrúgva nem támogatta a fideszes képviselőt, így az az egészen képtelen helyzet állt elő, hogy magyar politikusok nem szavaztak meg egy másik magyar politikust az európai palettán. Sőt, Donáth fontosnak tartotta tovább ásni az árkokat, közösségi oldalán azzal dicsekedett el, hogyan lobbiztak párttársával, Cseh Katalinnal azért, hogy megfúrják Járóka parlamenti alelnökké választását a Renew Europe frakciójában. Nem sokan gondolták volna, hogy létezhet ennél is lejjebb, a Fideszt és a polgári kormányt zsigerből gyűlölő politikus azonban megmutatta, hogy igenis van.

Zsigeri gyűlölet a Fidesz iránt

A beszélgetésben Donáth a munkásőröket idéző vehemenciával és szóhasználattal, szédítő tempóban igyekezett megbélyegezni politikai ellenségét, a Fideszt, és annak képviselőjét. Szavaiból az derült ki, hogy Járóka Líviával csupán egyetlenegy problémája van, mégpedig az, hogy fideszes. A politikus anekdotázva mesélte el, hogy sok újonc van az európai döntéshozatalban, ezért Csehvel kénytelenek voltak arra felhívni a szavazást megelőzően frakciótársaik figyelmét, hogy

Járóka nem pusztán EPP-s, hanem fideszes.

Budapest, 2018. december 16. Donáth Anna, a Momentum alelnöke füstbombát tart fel a „Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr!” címmel meghirdetett kormányellenes demonstráción a belvárosi Alkotmány utcában 2018. december 16-án. MTI/Mohai Balázs Forrás: MTI/Mohai Balázs

Sajnálatát fejezte ki, hogy végül nem sikerült az akció, Járókát megszavazták, aminek szerinte az lehetett az oka, hogy

nem jutott el mindenkihez "a fideszes kötődésről szóló információ."

A második fideszes kötődéses kijelentést követően még a Soros-hetilap munkatársa is hüledezni kezdett, hogy milyen elszánt itt valaki, és némi iróniával feltette a kérdést, hogy akkor "odamentek a padsorok között a képviselőkhöz, és egyenként szóltak mindenkinek, hogy "figyeljetek már, ez itt egy fideszes?" Donáthot azonban ez sem zökkentette ki, és ugyanott folytatta, ahol egy mondattal korábban abbahagyta. "Szerda reggel nyolckor volt frakcióülésünk, ekkor kaptuk a parlamenti alelnöknek jelölt képviselőkről szóló listát, amelyen Járóka Lívia is szerepelt. Én a nemtetszésemet fejeztem ki, a mellettem ülők pedig megkérdezték, hogy mi a bajom a jelölttel" - ismertette a történéseket némi büszkeséggel.

- kérdezett vissza a politikus. Mint kiderült, a frakciónak halványlila gőze sem volt a dologról, ami arra az elhatározásra sarkallta Donáthot és Csehet, hogy riasztani kell a nem megfelelőképpen tájékozott frakciótársaikat.

A Momentum megalakulásakor a politikai kultúra- és generációváltást tűzte zászlajára, határozottan elzárkózva a 2010 előtti balliberális elit szellemiségétől és módszereitől.