50 éve volt a holdra szállás, gyereknek tartottak előadást a tudományfesztiválon

Vízió Budapest Tudománykommunikációs Ügynökség, Apollo 50, Holdra szállás
Vágólapra másolva!
A napokban volt 50 éve, hogy az amerikai Apollo-11 legénysége a levegőbe szállt a Kennedy Űrközpontból, hogy megkíséreljen a Holdra szállni. Maga a konkrét "földet érés" július 20-án este következett be. Ennek apropóján gyerekeknek tartottak ismeretterjesztő előadásokat az 50 évvel ezelőtti eseményekről a Hegyvidéki Gyermek- és Ifjúsági Táborban.
Vágólapra másolva!

Mi köze a robotoknak a Világűrhöz? Hol tart most az űrkutatás? Mikor jutunk el a Marsra? Sok kutatót és tudóst foglalkoztató kérdések ezek, melyekről most több száz fiatal hallgathatott előadásokat az Apollo 50 gyerekeknek szóló tudományfesztiválon. Az ifjú érdeklődőknek szóló rendezvény a holdra szállás 50. évfordulójának állított emléket a Hegyvidéki Gyermek- és Ifjúsági Táborban.

A gyerekeknek szóló rendezvény célja az volt, hogy

méltó emléket állítson az Apollo-11 küldetésnek, az asztronautáknak, a mérnököknek és a kutatóknak.

Ők voltak azok, akik pontosan 50 évvel ezelőtt kitágították a világ horizontját azzal, hogy elérték, hogy az emberiség először jusson el egy másik égitestre a Világűrben.

Forrás: Vízió Budapest Tudománykommunikációs Ügynökség

A gyerekek elismert kutatók és mérnökök gondolatait ismerhették meg az előadások és interaktív programok alatt. A nap a Hold volt hold nem volt interaktív beszélgetéssel kezdődött Holdunk keletkezéséről, a naprendszerbeli bolygók holdjairól és felfedezésükről Rózsahegyi Mártonnal a Svábhegyi Csillagvizsgálóból - az MTA CSFK interaktív tudományos élményközpontjából.

Forrás: Vízió Budapest Tudománykommunikációs Ügynökség

Ordasi András (Magyar Asztronautikai Társaság) a holdutazásról beszélt, Bacsárdi László (Magyar Asztronautikai Társaság) pedig a Földközelben a világűr! című előadását tartotta meg a gyerekek nyelvén.

Tóth Pál (Gördülő Energia) látványos fizikashow-val kápráztatta el a kicsiket és nagyokat.

A marskutatás hazai mesterétől, Sik Andrástól (Magyar Asztronautikai Társaság) megtudhattuk, mikor megyünk a Marsra, Tanos Áron (Robotépítők Magyarországi Egyesülete) felfedte, mi köze a robotoknak az űrkutatáshoz, Milánkovich Dorottya (Game Shuttle Labs) pedig a Moonlight interaktív társasjáték bemutatójával szórakoztatta a közönséget.

Forrás: Vízió Budapest Tudománykommunikációs Ügynökség

A kifejezetten gyerekekre szabott egynapos tudományfesztivál szervezője, az Emberi Erőforrások Fejlesztése Alapítvány és a Vízió Budapest Tudománykommunikációs Ügynökség a megemlékezésen túl a STEM területek és a tudományos pálya népszerűsítését is célul tűzték ki.

Az ilyen és hasonló rendezvények ugyanis már fiatal korban ráirányítják a legkisebbek figyelmét a világ és a tudományok szépségeire, később, a pályaválasztás során pedig meghatározóak lehetnek.