Magyarországon át akart fegyvert csempészni Németországba

Vágólapra másolva!
Vádat emelt az ügyészség azzal a török férfival szemben, aki januárban négy fegyvert hozott be az országba egy távolsági buszon.
Vágólapra másolva!

A negyvenhárom éves férfi január 30-án, hajnalban török, menetrend szerint közlekedő busz utasaként a Röszkénél lépett be Magyarországra.

A határőrök átvizsgálták a buszt, ekkor találtak meg négy pisztolyt a férfi csomagjábantaláltak.

A férfinak nem volt engedélye a fegyverekre, sem arra, hogy behozza az országba.

Kiderült, hogy Németországba akarta vinni a pisztolyokat. A férfit letartóztatták, az ügyészség pedig vádat emelt ellene. Három év börtönbünt javasolnak ellene, és azt, hogy három évre tiltsák ki Magyarországról.