Majdnem megölt egy kislány a vérengző rottweilere, a csókakői asszony mégis védte

Vágólapra másolva!
Két héttel a brutális kutyatámadás után, kedden elaltatták azt a rottweilert, amelyik kis híján halálra mart egy kétéves kislányt Csókakőn – tudta meg a Bors. A gazdája, azonban korábban azt akarta, hogy a vérengző állat életben maradjon.
Vágólapra másolva!

Anyjával sétált haza egy kislány néhány hete, amikor az utcájukban az egyik házból kirohant egy nagytestű kutya, egy rottweiler.

A gyereket az ölébe kapta az anyja, de a megvadult állat kitépte a kezéből, és percekig marcangolta a kislányt, akit később életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.


A kutya gazdái ellen gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás, a rottweiler pedig karanténba került.

Ugyan a kutya gazdája korábban azt mondta, szeretné, ha elaltatnák a kutyáját, a megfigyelési idő végén kétszer is megjelent a felesége, akinek már teljesen más kívánságai voltak – mondta a Borsnak az ebrendészeti telephely vezetője.

– mesélte felháborodva lapnak a szakember, aki nem adta ki a megfigyelés alatt álló kutyát. Ám másnap ismét megjelent a nő.

– mondta a telepvezető.

A Bors megkeresésére küldött rendőrségi válaszból az derül ki: félreértés történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy idősödő rottweiler szolgálati kutya pótlása miatt kerestek ugyanilyen fajtát. Jelezték nekik, hogy egy székesfehérvári telepen meg lehet tekinteni több rottweilert, arról azonban nem tudtak, hogy az állat korábban gyerekre támadt. Amikor a telep vezetője ezt közölte velük, a rendőrök meg sem nézték a kutyát – írta a Borsnak az Országos Rendőr-főkapitányság.

A kutyát, aki a kislányt majdnem megölte, azóta elaltatták.