Vágólapra másolva!
Minden jel arra mutat, hogy Szolnokon sem lesz teljes körű ellenzéki összefogás: a Jobbik, az LMP, az MSZP és a DK helyi szervezetei megállapodást kötöttek a 2019-es önkormányzati választáson történő együttműködésről, ugyanakkor a Momentum nem kíván csatlakozni a szövetséghez. Nemcsak vidéken, hanem a fővárosban is érkeztek új fejlemények: Ferencvárosban összeomlás-közeli állapotba került az előválasztás, ami után a Momentum politikusa blogján támadta ellenfelét.
Vágólapra másolva!

Nem könnyű a helyzete annak, aki figyelemmel szeretné követni, hogyan alakul az ellenzéki együttműködések sorsa három hónappal az önkormányzati választás előtt, ugyanis azok szinte óránként változnak, vagy esnek szét. Alighogy megjelent reggeli nagycikkünk, amely egyfajta országos körképet nyújtott a kormányellenes erők nehézségeiről, újabb helyen ütötte fel nagyon komoly konfliktus a fejét.

Újabb megyeszékhelyen kerültek bajba

A Szolnoki Többség elnevezésű ellenzéki ernyőszervezet csütörtök délelőtt egy sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy az ellenzék közösen indul a városban. "A Jobbik, az LMP, az MSZP és a DK szolnoki szervezetei megállapodást kötöttek a 2019-es önkormányzati választáson történő együttműködésről" - olvasható a szervezet Facebook-oldalán közzétett közleményben, amelyből az is kiderült, hogy közös polgármesterjelölttel és egyéni képviselőjelöltekkel vágnak neki az ősznek. Csakhogy a fenti névsorból látványosan hiányzik a Momentum, nem véletlenül, ugyanis nagyon úgy néz ki, nem kívánnak csatlakozni az ellenzéki szövetséghez.

- szögezte le a Szolnoki Többség, hozzátéve, bíznak benne, hogy később csatlakoznak az összefogáshoz. Ezzel Szolnokon kísértetiesen ugyanaz a forgatókönyv valósult meg, mint Sopronban, ahol az történt, hogy az ellenzék egy része az ellenzék másik részének távolmaradása mellett kijelentette, hogy létrejött az ellenzéki megállapodás. Csak amíg a hűség városában a Párbeszéd, itt a Momentum maradt ki az összeborulásból. Ez utóbbi azért okozhat fejtörést a kormányellenes erőknek, mert Fekete-Győr Andrásék hatszázalékos eredményt értek el a megyében, ami nagyon hiányozhat a végelszámolásnál, már ha egyáltalán összeadódnak ezek a szavazatok. Nemcsak a Momentum "kiesése" jelent gondot az ellenzéknek, hanem az is, hogy

  1. továbbra sem neveztek meg közös polgármesterjelöltet;
  2. továbbra sem konkretizálták az egyéni körzetekben indulók névsorát;
  3. a mai bejelentésen nem jelent meg Csikós Attila, a Jobbik Szolnoki Alapszervezetének elnöke, aki egyben a párt választókerületi elnöke és megyei alelnöke is. Mivel a Jobbik és az MSZP komoly harcban áll egymással a polgármester-jelöltségért, Csikós távolmaradása erősen jelzésértékű.

Ez pedig összességében azt jelenti, hogy

a kormányellenes erők egy újabb megyeszékhelyen váltak két blokkra.

Forrás: Facebook

Kérdésesé vált Ferencvárosban az előválasztás, a momentumos üzent

Nemcsak vidéken, hanem a fővárosban is érkeztek újabb fejlemények. Mint ismert, Ferencvárosban régóta kettéosztott az ellenzék, ami az önkormányzati választás közeledtével csak kidomborodott. A IX. kerületben ugyanis nem tudtak megegyezni arról, kit indítsanak polgármesterjelöltként

  • a Momentum, a DK és az MSZP által preferált Jancsó Andrea vagy
  • a Párbeszéd, az LMP, a Kétfarkú Kutya Párt és Puzsér Róberték által előnyben részesített Baranyi Krisztina

közül. Így a szocialisták csodafegyverét, az előválasztást kerületi szintre importálták. Abban eddig legalább egyetértés volt közöttük, hogy ez a megfelelő eszköz a dilemma feloldására, azonban szerda délutánra már ezen is sikerült összeveszniük. Az ATV értesülései szerint ugyanis az ezzel kapcsolatos koncepció kész van, azt az együttműködésben résztvevő ellenzéki pártok is helyeslik, azonban Baranyi Krisztina mégis számos helyen változtatna azon. A kerületi képviselőjelölt egyúttal azt is kilátásba helyezte, hogy nem írja alá az előválasztás előfeltételét jelentő megállapodást, ha nem sikerül a nézeteltéréseket elsimítani. Ez lényegében egyfajta visszakozást jelentett a castingtól, nem csoda, hogy a másik oldal nem hagyta szó nélkül a dolgot.

Baranyi Krisztina borít mindent, és kiszáll a ferencvárosi előválasztásból? Forrás: Facebook

"Arra azonban még nem kaptunk választ, hogy Baranyi Krisztina, ha oly' vérmesen harcolt a parkolásüzemeltetés önkormányzati kézbe vételéért, miért javasolta a 2019. február 21-i, majd a 2019. április 25-i képviselőtestületi ülésen, hogy a befuccsolt idei közbeszerzési eljárás után újból írják ki a közbeszerzést a ferencvárosi parkolásüzemeltetésre" - Jancsó Andrea így ment neki saját blogján ellenfelének a Soros-blog személyét támadó cikke kapcsán. Szerinte az ellenzéknek el kellene végre döntenie, hogy le akarja-e váltani a Fideszt, és ha igen, akkor hogyan. Szerinte ezt úgy lehet elérni, hogy az összes ellenzéki szereplő egységesen felállva megy a választási harcba, tehát

a szocialistákat is be kell venni az együttműködésbe.

Mint ismert, a Baranyi-féle blokk élesen elutasítja a kerületi MSZP politikáját, és nem szívesen működnek velük együtt. Úgy látja, ha most elkezdik egymást darálni, akkor a Fidesz mindent vinni fog. "Ellenzéket lehetett volna váltani, de ennek ideje nem itt és most van, a választások előtt 3 hónappal" - tette hozzá a korábban a politikai generációváltást követelő párt képviselője, majd végezetül leszögezte, hogy akinek "most nem Bácskai János a politikai ellenfele, hanem azok a helyi ellenzéki szereplők, akiket szövetségeseknek kellene megnyernie a Fidesz elleni küzdelemhez, az a Fidesz kezére játszik."