Egy parkolási vita miatt vertek meg egy mentőst Erzsébeten - Hárman kerültek kórházba

Vágólapra másolva!
Két férfi rátámadt egy mentősre, mert szerintük az korábban rossz helyre, a házuk előtti parkoló elé parkolt. Előbbi kettőt és a mentőst is kórházba vitték a támadás után. A támadóknak volt még egy társuk, ő a mentőállomás bejárati kapuját rongálta meg. 
Vágólapra másolva!

Mekresésünkre a rendőröktől megtudtuk, hogy fél nyolc előtt kaptak bejelentés arról, hogy a

XX. kerületi Török Flóris utcában lévő mentőállomás előtt verekedés van, illetve a bejárati kaput is megrongálták.

A perceken belül kiérkező rendőrök később megtudták, hogy egy mentőautó parkolása miatt keveredett szóváltásba egy szolgálatban lévő mentőssel két férfi, akik meg is vertek.

A mentőállomáshoz érkező harmadik társuk az állomás bejárati kapuját megrongálta.

A mentősre támadó 33 éves, illetve 52 éves férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja, míg az állomás kapuját megrongáló 27 éves férfi ellen garázdaság miatt indul eljárás.

A mentőst, illetve a rátámadó két férfit kórházba vitték.