Viharkár: volt olyan település, ahol az összes villanyoszlop kidőlt

Légy képben, Csongrád és Szabolcs megyében pusztított a vihar
Csütörtök este ötvenhárom Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen végzett komoly pusztítást a vihar. Jelenleg is közel háromszáz hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltó dolgozik a viharkárok felszámolásán.
Vágólapra másolva!
Még mindig tart Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyos részein a június végi vihar okozta károk felszámolása - mondta Tóth Béla, az E.ON Hungária Zrt. hálózatért felelős igazgatósági tagja az M1 reggeli műsorában. 
Vágólapra másolva!

A vihar jelentős károkat okozott az ukrán-szlovák-magyar határ közelében lévő településeken - mondta a szakember a műsorban.

A vihar nagyon rövid idő alatt 140 villanyoszlopot döntött ki ezen a környéken, lakott és lakatlan területeken egyaránt.

Volt olyan település, ahol az összes villanyoszlop kidőlt.

Mivel a sérült villanyoszlopok felkutatása is időbe telt, ezért az első 24 óra alatt csak a fogyasztók 80 százalékát sikerült visszakapcsolni a rendszerbe, míg a maradék 20 százalékhoz újabb két nap kellett.

Június végén ötvenhárom Szabolcs megyei településen végzett komoly pusztítást a vihar Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A károk felszámolására nyolc kamionnyi anyagot (oszlopokat, vezetékeket) kellett a helyszínre szállítani, és még Paksról, illetve Sárbogárdról is érkeztek szakemberek.

Mivel a térségben még mindig van körülbelül 150 olyan lakóház, amely megsérült a viharban, és a tulajdonos azóta sem tudta helyreállítani, ezért azokat továbbra sem kötötték vissza a hálózatba. Ezeken a helyeken folyamatosan végzik a visszakapcsolásokat – gyorsított eljárásban, amint a tulajdonos végzett a javításokkal a házon.

Negyed milliárdos a kár

Az előzetes becslés alapján több mint 250 millió forintot kellett költeni a június végi szabolcsi vihar következtében az elektromos hálózatban keletkezett károk helyreállítására. A vihar után közvetlenül, a legrosszabb pillanatban több mint 60 ezer fogyasztási helyen nem volt áram. Végül 3 napon belül sikerült mindenhol helyreállítani az áramszolgáltatást – közölte Tóth Béla az MTI-vel.

A legtöbb problémát a kidőlő fák, letörő faágak okozták: elszakították az elektromos vezetékeket.

A fák visszametszésével sokat lehet tenni az ilyen károk elkerülése érdekében.

Az E.ON tudatosan készül a havaria helyzetekre: a 7/24 órás rendszerfelügyelet és az időjárási előrejelzések folyamatos figyelése mellett a kifejezetten ilyen helyzetekre szóló működési rendet dolgoztak ki. Évente havária gyakorlatokat tartanak minden, az E.ON szolgáltatási területéhez tartozó megyében.