Az MSZP megfosztotta a kritikus Szanyit az alelnöki tisztségétől

2019.07.16. 17:37

Értesüléseink szerint a mai naptól nem Szanyi Tibornak hívják az MSZP egyik alelnökét, ugyanis a szocialisták vezetése visszahívta a politikust a pártban viselt tisztségeiből. A hírt az MSZP az MTI-nek megerősítette.

Úgy tudjuk továbbá, a bukott EP-képviselő megúszta a súlyosabb szankciót, egyelőre nem zárták ki a pártból kritikus megjegyzései miatt. Bár elsőre furcsának tűnhet ez a felállás, a szocialisták alapszabálya lehetővé teszi, hogy a csak tisztségeitől fosszanak meg valakit. Amúgy a kizárás mellett ez számít a legsúlyosabb büntetésnek a párt szabályzata szerint. 

Frissítés!

Az MSZP megerősítette:

a hétfőn meghozott döntés jogerős.

Budapest, 2019. május 26. Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az MSZP és a Párbeszéd EP-választási eredményváróján Budapesten a Villányi úti konferenciaközpontban 2019. május 26-án. MTI/Balogh ZoltánForrás: MTI/Balogh Zoltán

Mint ismert, Szanyi a májusi európai voksolást követően több alkalommal hevesen bírálta az MSZP vezetését a csúfos választási eredmény miatt. Első nyílt levelében korrupt bandáról, belső mutyikról írt, második levelében az MSZP összeomlásának valamennyi felelőséről páratlan keménységgel tálalt ki, a harmadikban pedig az MSZP és a DK egyesüléséről értekezett. A szocialisták vezetése nem hagyta szó nélkül a történteket, és a belső bírálat miatt felfüggesztette Szanyi párttagságát.

Hiába kapott erős figyelmeztetést, tovább folytatta Tóth Bertalan, pártelnök és a pártvezetés elleni hadjáratát, és egy televízióadásban valósággal ostorozta őket a várakozásokon aluli választási eredmény miatt. A tisztségeitől való megfosztásában minden bizonnyal komoly szerepet játszott az, hogy a hétvégén sem állt le kritikaözönnel, és a Munkások Újságában azt nyilatkozta, hogy az MSZP mostani vezetése már csak a pártvagyonra és egy-két pozícióra koncentrál. Az hozzátartozik Szanyi történetéhez, hogy már a választás utáni első levelében arról írt, hogy egy új baloldali mozgalom alapítását tervezi.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK