Csepelen nyílt levelekben utasítgatják egymást az ellenzéki pártok, két blokkra szakadtak

BANGÓNÉ BORBÉLY Ildikó ARCKIFEJEZÉS indulatos Közéleti személyiség foglalkozása plenáris ülés politikus politikusnő SZEMÉLY széttépett levél
Budapest, 2018. november 13. Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő széttépett egy nemzeti konzultációs ívet napirend előtti felszólalása közben az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 13-án. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Újabb fordulatot vett az ellenzéki belháború Csepelen: ugyan Karácsony Gergely baloldali főpolgármester-jelölt a napokban bejelentette az ellenzéki polgármesterjelöltek személyét, a XXI. kerületben ez nem hozott megnyugvást. Mint ismert, a szocialisták az utolsó utáni pillanatban lecserélték az ellenzék korábbi közös aspiránsát, amit a Momentum-LMP-Jobbik hármas még mindig nem tud elfogadni, annak ellenére, hogy Karácsony kimondta a végső szót. Jelenleg ott tartanak a csepeli kormányellenes erők, hogy nyílt levelekben utasítgatják egymást, a Momentum kifogásolja, hogy nem előválasztással döntöttek a polgármesterjelölt személyéről. 
Vágólapra másolva!

Ahogy beszámoltunk róla, három hónappal az önkormányzati választást megelőzően továbbra is áthidalhatatlannak tűnő ellentétek feszítik szét az ellenzéki pártokat Csepelen. Július elején a Fidesz szavazóit lepatkányozó, szocialista Bangóné Borbély Ildikó pártja nevében kétszer is közleményben kritizálta a Momentum, a Jobbik és az LMP hozzáállását a helyi szintű együttműködéshez, az ellenzéki hármas politikusai erre kemény hangvételű, nyílt levélben vágtak vissza. Mint kiderült, utóbbi blokknak komoly fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták egy váratlan polgármesterjelölt-cserével próbálták érvényesíteni az áprilisban rögzített jelölési jogukat, és így egy belső pártdöntéssel a korábbi közös ellenzéki jelöltet, Takács Mónikát lecserélték Erdősi Évára. A pesti kerületben az rebesgetik, hogy azért került sor a cserére, mert Takács kezdte elhinni, hogy független jelölt, és azt indítványozta, hogy a 2010 előtt kompromittálódott MSZP-s és DK-s politikusok ne induljanak az őszi választásokon. A Momentum által jegyzett közleményből egyértelművé vált, hogy – többek között emiatt – Takácsot támogatják Erdősivel szemben, ami komoly konfliktust eredményezett az ellenzéki szekértáborok között. A vitának közel sem lett vége, sőt.

Nyílt levélben üzengetnek egymásnak

Két nappal a pengeváltást követően ismét a csepeli MSZP következett, az alapszervezet nevében Bangóné Borbély Ildikó fordult a nyilvánossághoz. A szocialista politikus arra reflektált, hogy Karácsony Gergely baloldali főpolgármester-jelölt bejelentette az ellenzék közös budapesti polgármesterjelöltjeit, köztük Erdősi Évát. A meccs ezzel eldőlt, a helyi MSZP pedig jó alkalmat látott abban, hogy újra üzenjen potenciális szövetségeseinek. „Ugyanakkor az is biztos, hogy aki az erejét mostantól nem a kormánypártok, hanem az ellenzéki együttműködésben részt vevő pártok ellen fordítva dolgozik, az kizárólag Orbán Viktor, Németh Szilárd és Borbély Lénárd szekerét tolja” – írta Bangóné Borbély az alapszervezet közösségi oldalán a Momentumnak, a Jobbiknak és az LMP-nek címezve.

Csakhogy az ellenzéki hármas közel egy hét elteltével sem engedelmeskedett a XXI. kerületi szocialista politikus felhívásának. Ez egyes sajtóértesülések szerint oda vezethető vissza, hogy a Momentum, a Jobbik és az LMP a médiából értesült arról, hogy hivatalosan is csere történt a polgármesterjelölt személyében, az MSZP és a DK oldaláról senki nem értesítette őket. A Csepel.info információ szerint emiatt annyira elmérgesedett a vita a felek között, hogy Szenteczky János, csepeli MSZP-s önkormányzati képviselő nyílt levelet írt Erdősi Éva MSZP-s polgármesterjelölt nevében az ellenzéki pártok vezetőihez. Ebben felszólította az ellenzéki hármas képviselőit,

hagyják abba a nyafogást, és álljanak be Bangóné Borbély Ildikó polgármesterjelöltje mögé.

Ahogy az várható volt, a Momentum vezette ellenzéki blokk nem hagyta szó nélkül az újabb nyílt levelet.

Előválasztást szerettek volna

„A Momentum Mozgalom csepeli elnöksége ígéretéhez híven egyeztetéseket kezdeményezett több helyi és budapesti szereplővel is a csepeli előválasztás ügyében” – olvasható az Erdősivel szemben Takács pártján álló Momentum csepeli elnökségének vasárnapi közleményében. Fekete-Győr Andrásék akárcsak Ferencvárosban, itt is előválasztással oldották volna fel a dilemmát, azonban a jelek szerint a szocialisták lesöpörték a javaslatot az asztalról. Mint a Dukán András Ferenc által jegyzett levélből kiderült, a Momentum csak egyetlen ellenzéki párttól kapott „testületi támogatást” az ügyben, így a helyi castingra vonatkozó tervüket nem sikerült keresztülverni. A kérdés vasárnap dőlt el véglegesen, amikor Takács Mónika bejelentette, nem kíván elindulni az októberi választáson. A Momentum szerint

a mostanra kialakult helyzetet fel kell oldani,

azonban a hogyanra nem adtak választ.