Szijjártó Péter: Magyarország Ukrajna új elnökét új reménységnek tartja

ZELENSZKIJ, Volodimir; POROSENKO, Petro
Az ukrajnai elnökválasztáson induló Volodimir Zelenszkij humorista, az ukrán elnökválasztás első fordulóját megnyerte, kétszer annyi szavazatot kapott, mint a jelenlegi államfő, Petro Porosenko.
Vágólapra másolva!
Magyarország Ukrajna új elnökét, Volodimir Zelenszkijt új reménységnek tartja, és reméli, hogy a korábban részéről elhangzott, bizakodásra okot adó nyilatkozatok valósággá válnak - jelentette ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter az EU-tagországok hétfői brüsszeli külügyminiszteri tanácskozásának szünetében.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, ha az új elnök nyilatkozatai valódi tettekké válnak,

és a kárpátaljai magyarság visszakapja elvett jogait, Magyarország örömmel tér vissza az Ukrajnával folytatandó szoros együttműködéshez.

Volodimir Zelenszkij ukrajna elnöke Forrás: MTI/EPA/Sztepan Franko

Magyarország látja ennek lehetőségét az új elnök hivatalba lépését követően, ugyanakkor az is látszik, hogy sokan vannak, akik ellenérdekeltek a jó ukrán-magyar kapcsolatokban.

- jelentette ki a miniszter.