Megható szertartással búcsúztak a Hableány kapitányától és matrózától

Hableány tragédia Matróz - Kapitány temetés Duna Viking Margit híd
Vágólapra másolva!
Végső búcsút vettek a Hableány kapitányától és matrózától. Tucatnál is több hajó és rengeteg ember vett részt a szertartáson. És rengeteg ember gondolta úgy, hogy virágokkal köszön el az áldozatoktól a Margit hídról. Ott, ahol a baleset történt. A tragédia, amelyben a Hableány és a jóval nagyobb szállodahajó, a Viking Sigyn ütközött, május 29-én este történt. 27-en biztosan meghaltak, egy embert még keresnek. A matróz hamvait most a folyóba engedték, a kapitányt a családja fogja eltemetni.
Vágólapra másolva!

A Viking Sigyn valósággal maga elé lökte a Hableány sétahajót, majd átment rajta. A hajó pár másodperc alatt elsüllyedt, így az utasainak szinte esélye sem volt a menekülésre.

A baleset után hét embert sikerült kimenteni a vízből, másik hétnek már csak a holttestét találták meg aznap este.

A következő napokban találták meg a matróz holttestét, a kapitányt pedig a hajóban a roncs kiemelése után. Tőlük ma vettek végső búcsút a Dunán.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ma reggel 11 órakor több kikötőből, többféle hajó indult el az Árpád híd irányába.

A Magit hídon már ekkor óriási volt a tömeg, és többen virágszirmokat szórtak a vízbe.

A Margit-sziget mellett a 15 hajó bevárta egymást, alakzatba rendeződtek, majd együtt elindultak az Északi Vasúti híd felé. Útközben lejátszottak egy gyászbeszédet, amiben elhangzott, hogy

a kapitány már gyerekkora óta arról álmodozott, hogy hajós lesz.

Bejárta az egész világot, de a Dunán érezte igazán otthon magát. Kollégái szívesen dolgoztak vele, megbízható ember volt. 58 évesen indult el élete utolsó útjára.

Fotó: Mudra László - Origo

A matróz a baleset előtti napon ünnepelte 53. születésnapját. Higgadt és precíz embernek ismerték, nem riadt vissza semmilyen feladattól.

Az volt a terve, hogy ő is kaptány lesz. Már csak a szükséges szolgálati idő választotta el ettől.

A vasúti híd alatt átérve a flotta alakzatot váltott, majd a Halászbástya hajó matróza díszruhában, fehér kesztyűben a kezén ötször kongatott a haranggal, majd kilépett a hajó oldalára helyezett pallóra.

Ekkor már a kezében volt a lebomló, papírból készült urna, benne a Hableány matrózának hamvaival.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Lassan, megfontoltan a vízbe engedte, majd egy nagy koszorút is. Közben a hajón lévő családtagok, hozzátartozók virágokat dobtak a vízbe. A Halászbástya matróza ezek után még egyszer kongatott a harangon.

Mivel a Hableány matróza korábban katona volt, ezért a honvédség három díszlövést adott le a Halászbástya hajóról a tiszteletére, majd a jelen lévő mind a 15 hajó hosszú másodpercekig kürtölt.

Ezután a honvédség fúvós zenekara játszott. Közben mindenki vigyázban és csendben állt. A Halászbástyán utazó hozzátartozók közül többen elsírták magukat, a szemüket törölgették a kezükkel. A kapitány hamvait a hozzátartozói fogják eltemetni családi körben.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A szertartás végén a hajók visszafordultak, és alakzatban elindultak a baleset helyszínéhez, a Margit hídhoz.

A hídon és a pesti rakparton is óriási tömeg gyűlt össze, hogy megemlékezzenek a tragédia áldozatairól.

A Halászbástya megközelítette a hidat, majd a matróz ismét ötször kongatott, majd a vízre helyezett egy koszorút az áldozatok emlékére. Ekkor a hídról többen is virágszirmokat szórtak a folyóba. Végül a hajók ismét kürtöltek, majd a honvédség újra játszott.

Fotó: Mudra László - Origo

Az Origónak a sajtót szállító Attila hajó kapitánya elmondta, hogy 50 évig együtt dolgozott a Hableány kapitányával.

Elmondása szerint a baleset elkerülhető lett volna.

Ő a baleset idejében külföldön volt, de ha itthon lett volna, akkor biztosan segített volna a mentésben.

Embert próbáló feladat volt

A baleset után a mentést nehezítette a Duna áradása és erős sodrása. A búvárok szinte semmit sem láttak, csak tapogatózni tudtak.

Mivel a holttestek kimentése fontosabb feladat volt, mint a roncs kiemelése, ezért ha megtaláltak egy áldozatot, a munka leállt, és addig nem folytatódhatott, amíg azt fel nem hozták.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Hosszú napokig tartott, amíg a búvárok felhevederezték és biztonságosan rögzítették a roncsot. Végül június 11-én sikerült a Clark Ádám hajódarunak kiemelnie a Hableányt a Dunából. Felrakták egy uszályra, ami a csepeli kikötőbe vitte. Ott a rendőrség több gigabájtnyi nyomot rögzített rajta.

Eddig 27 áldozata van a balesetnek

A baleset napján hét holttestet emeltek ki a Dunából, majd a rákövetkező napokban került elő még húsz holttest, ebből négyet találtak meg a roncsban a kiemelés közben. Köztük volt a hajó kapitánya, valamint egy hatéves dél-koreai kislány is, akit a hírek szerint az anyja karjaiban találtak meg.

Találtak áldozatokat még az Erzsébet hídnál, a Szabadság hídnál, a Rákóczi híd környékén, Csepelnél, Érdnél, Százhalombattánál, Ercsinél, Adonynál, Makádnál és Hartánál is.

A holttestek több napot vagy akár hetet is a vízben voltak, ezért képről már nem lehetett őket azonosítani, csak DNS, fog és ujjlenyomat alapján.

Forrás: Steinmetz Anikó

Még egy eltűntet keresnek, a Margit hídtól egészen a déli határig kiterjesztették a kutatást.

A rendőrök drónokkal és 6-8 hajóval keresik a dél-koreai turistát. Elmondásuk szerint addig nem fejezik be a keresést, amíg látnak esélyt a megtalálására.

A Viking Sigyn kapitányát gyanúsítják

A baleset úgy történhetett, hogy a Viking Sigyn szabálytalanul akarta megelőzni a Hableányt, meglökte a tatján, ezzel maga elé fordította, majd egyszerűen átment rajta. A szállodahajó utasai jelezték a kapitánynak, hogy áthajtottak egy másik hajón. Az ukrán férfi visszatolatott, majd pár másodperc után újra elindult a folyón felfelé.

Ha mindez igaz, akkor a kapitánynak fel sem tűnt, hogy átment egy másik hajón.

A gyanú szerint a kapitány a baleset után adatokat törölt a telefonjáról, ami azt bizonyíthatja, hogy a tragédia közben az egyik utassal szelfizett.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A rendőrség letartóztatta a férfit, de csak két hetet volt börtönben, mivel kifizette a 15 millió forintos óvadékát. Jelenleg szabadon mozoghat a fővárosban, de nem hagyhatja el Budapestet.

A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés veszélyeztetésével gyanúsítja a kapitányt, aki jelenleg az ügy egyetlen gyanúsítottja.