Szombaton lezárják Rákospalota-Újpest egy részét bombahatástalanítás miatt

Vágólapra másolva!
Szombat délelőtt hatástalanítják a Magyar Honvédség tűzszerészei a Rákospalota-Újpest vasútállomásnál talált második világháborús bombát. A rendőrség mintegy 200 méter sugarú körben kiüríti a IV. és XV. kerület érintett részeit, valamint a hatástalanítás ideje alatt két váci vasútvonalon szünetel majd a vonatközlekedés – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtökön az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A 100 kilogrammos szovjet típusú betonromboló gránátra a vasútállomás felújítási munkálatainál találtak rá szerdán.
A robbanószerkezet hatástalanítását a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred szakemberei szombaton,

várhatóan 9 és 13 óra között végzik el.


Az érintett területet a lakosságnak és az ott dolgozóknak legkésőbb szombat délelőtt 9 óráig el kell hagyniuk, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhetnek vissza.

Az ott élőknek a IV. és a XV. kerület egy-egy befogadóhelyet jelölt ki. A IV. kerületben a Újpesti Szigeti József Utca Általános Iskolát, a XV. kerületben pedig a REAC sportpályát,

valamint gondoskodnak a folyamatos egészségügyi ellátásra szorulók, mozgásukban korlátozottak szállításáról és felügyeletéről.
A bomba hatástalanításának idején a MÁV korlátozza a vonatközlekedést a Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalon.

A hatósági intézkedés ideje alatt pótlóbuszok szállítják majd az utasokat.

A budapesti közösségi közlekedést érintő esetleges változásokról a BKK tájékoztatja az utazóközönséget. A művelet megkezdéséig, azaz szombat reggel 9-ig a közösségi közlekedés zavartalan lesz.

A kormányhivatal közleménye szerint a kiürítés a IV. és XV. kerületben mintegy 700 embert érint.

A rendőrök a kiürítési területen található háztartásokat felkeresik, a lakosságot tájékoztatják, illetve a postaládákban tájékoztatókat helyeznek el.

A kiürítéssel kapcsolatos további információk megtalálhatók a Kormányhivatal.hu oldalon.