Meglőttek a szomszédjukra, aztán összeverték és megrugdosták

Vágólapra másolva!
Megvádoltak két 40 év körül ártányi férfit, illetve egyikük húszéves vejét, akik az utcán támadtak rá egy falubelire egy korábbi veszekedés miatt. Egyikük még gumilövedéskes pisztollyal is eltalálta testének több pontján. 
Vágólapra másolva!

Az egyik férfi tavaly februárban vitába keveredett a szomszédjukkal. A veszekedés után a férfi haza akart tekerni biciklijén, azonban el kellett haladnia egyik haragosa háza előtt, ahol többen is álltak.

Amikor a férfi észrevette haragosát,

előrántott egy gumilövedékes pisztolyt, majd kétszer rálőtt vele. A golyók eltalálták a férfi vállát és hátát,

majd, mivel nem tudott elég gyorsan elhajtani, a férfi és két társautána szaladtak és lerángatták a bicikliről. A férfi ezután egy

árokba zuhant, a támadói azonban még ekkor sem hagyták békén. Közös erővel megverték és összerugdosták,

egyikük pedig fejbe akarta lőni a pisztollyal, ám ehelyett a bal kezét találta el.

A három férfit az ügyészség közbiztonság veszélyeztetésével és garázdasággal vádolja, illetve felfüggesztett börtönt javasol számukra.