Teljes a fejetlenség Zuglóban: Karácsony bújócskázik

KARÁCSONY Gergely; PUZSÉR Róbert
Budapest, 2019. március 13. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje a Puzsér Róberttel, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölttel, a Válasz Online által szervezett beszélgetésen a budapesti Centrál kávéházban 2019. március 13-án. Mindkét jelölt hajlandó visszalépni a másik javára, ha veszít a nyárra tervezett előválasztáson. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Szerdától Zugló önkormányzatának kellene működtetnie az eddig napi egymillió forint veszteséget okozó, kerületi fizetős parkolási rendszert, de semmiféle tájékoztatást nem adott ki ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely polgármester hivatala. A Fidesz visszaadná a zuglóiaknak a június 13. óta, a kerületi politikának hátat fordító Karácsony Gergely felelőtlensége miatt kiszabott parkolási bírságokat és beszedett díjakat. A baloldal főpolgármester-jelöltjeként kampányoló zuglói polgármester még városházi kollégái számára is elérhetetlen.
Vágólapra másolva!

Sem a zuglói polgármester, sem pedig a jegyző nem tisztelte meg a kerületi képviselő-testületet azzal, hogy akár egy levél formájában tájékoztassa, mi várható holnaptól parkolási ügyben, semmiféle információnk nincs erről.

Nem tudni, hogy történik-e bármilyen változás, hogy a háttérben milyen tárgyalások folytak, milyen egyezkedések történtek a meglévő cégekkel, és hogy milyen módon fogja működtetni az önkormányzat a parkolási rendszert –

jelentette ki a Magyar Nemzetnek Zugló fideszes alpolgármestere, hozzátéve: Papp Imre jegyző hétfő óta nem ment be a polgármesteri hivatalba, Karácsony Gergely pedig elérhetetlen.

Karácsony Gergely semmilyen tájékoztatást nem ad a parkolási helyzetről Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Teljes a káosz Zuglóban

Rozgonyi Zoltán felháborítónak nevezte, hogy

Hangsúlyozta: visszamenőleg szeretnék a helyiek számára biztosítani ezt a lehetőséget, visszatérítenék a június 13-a óta befizetett díjakat és kiszabott bírságokat. – A dolgok jelenlegi állása szerint a zuglóiak továbbra is dobálják a pénzüket a pénznyelő automatákba, így továbbra is támogatják azt a veszteséget, ami mindennap keletkezik a parkolás kapcsán – mutatott rá Rozgonyi Zoltán. Mint fogalmazott: hétfőtől, július 15-től igazgatási szünet következik, és két hétig zárva lesz az önkormányzat, s „a fű sem fog nőni” Zuglóban, az emberek nem tudnak majd kihez fordulni kérdéseikkel.

Az önkormányzat hivatalos honlapján, a Zugló.hu oldalon semmilyen friss tájékoztatás nem jelent meg a kerületi fizetős parkolási rendszer kapcsán. Zugló honlapján a hirdetmények július 5. óta nem frissültek, de a hírek között is csak egy július 7-i sporthírt lehet találni.

Rohamtempóban keresik az embereket

Mint korábban megírtuk, a Karácsony Gergely vezette, pénzügyileg az összeomlás szélén lévő – gyakorlatilag fizetésképtelenség határán álló – kerület rohamtempóban keres munkatársakat. Bár háromszázezer forintos fizetésért, vagyis kezdő pedagógusi bérnek megfelelő összegért próbálnak toborozni parkolóellenőröket, a Magyar Nemzet értesülése szerint a múlt hétig mindössze néhányan jelentkeztek a május vége óta futó hirdetésekre.

Zuglóban teljes a káosz a parkolási ügyben Forrás: zugloiparkolas.hu

A keresett munkatársakra azért van égető szükségük, mert a zuglói képviselő-testület döntése értelmében szerda reggeltől már az önkormányzatnak kell ellátnia a XIV. kerületi fizetőparkolással – ellenőrzés, üzemeltetés – összefüggő feladatokat.

Az összességében milliárdos veszteséget okozó kerületi parkolási szerződés képviselő-testületi megszavazásakor Karácsony Gergely a vétó helyett annak ellenére is csak tartózkodott, hogy tudta, a megállapodás nincs rendben.

Zugló hitelből él

Hétfőn az Országgyűlésben az azonnali kérdések órájában is téma volt a zuglói helyzet, Zsigmond Barna Pál (Fidesz) felszólalásában Karácsony polgármesteri alkalmatlanságát ecsetelve, példaként említette a napi egymillió forint hiányt termelő parkolási rendszert. A politikus a zuglói jegyzőt idézte, aki szerint a képviselő-testület olyan döntéseket hoz, amiknek jelentős részére nincs fedezet, és Zugló hitelekből él. – Az önkormányzat másfél milliárd forinttal költekezik túl, miközben a tavalyi bevételei 3,5 milliárd forinttal maradnak el a tervezettől – hívta fel a figyelmet a képviselő, aki azt kérdezte, milyen eljárást kell lefolytatni, ha becsődöl egy önkormányzat.

Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár azt felelte, hogy a

2010-es önkormányzati konszolidáció során az állam 7,5 milliárd forintot vállalt át Zuglótól, vagyis a kerület számára lehetővé tették a stabil gazdálkodást.

– Az önkormányzati törvény szabadságot biztosít a helyhatóságok gazdálkodásához, de ehhez felelősségnek is kell társulnia – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: a kormányhivatalok ellenőrzik az önkormányzat gazdálkodásának szabályszerűségét, ám a célszerűségét nem, mert az utóbbiról a választók mondanak ítéletet.