Már majdnem ezren kérték a babaváró támogatást az államkincstárnál

NOVÁK Katalin
Zánka, 2019. június 25. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az Erzsébet-táborokról tartott sajtótájékoztatón a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban 2019. június 25-én. MTI/Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
A Magyar Államkincstár már majdnem ezer, a bankok által továbbított babaváró támogatás iránti kérelmet rögzített július elseje óta – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek, telefonon beszámolva a legfrissebb eredményekről.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, a bankok már több mint 200 szerződést meg is kötöttek, a szabadon felhasználható, kölcsönként induló támogatást igénylők 88 százaléka pedig a maximális 10 millió forintot kéri, amelyet jellemzően otthonteremtésre, házfelújításra, autóvásárlásra fordítanak, de van, aki vállalkozást indít belőle.

Az igénylők között többen vannak, akik ikreket várnak, sőt egy családban hármas ikrek születnek majd, valamint külföldről Magyarországra visszaköltözők is élnek a lehetőséggel.

A támogatás igénybevételéhez a házaspár egyik tagjának legalább hároméves társadalombiztosítási (tb) jogviszonnyal kell rendelkeznie, amelybe a külföldön szerzett tb-jogviszony is beszámítható.

A visszajelzések szerint az ügyintézés a hivatalokban és a bankoknál is elég gyors, ráadásul a tb-igazolást nemcsak személyesen, hanem ügyfélkapun keresztül is lehet igényelni. Egyes pénzintézeteknél az igénylésnek még az sem akadálya, ha a kérelmező próbaidőn vagy táppénzen van.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Szintén töretlen az érdeklődés a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása iránt, a múlt hétfői indulás óta már majdnem négyezer kérelem érkezett be, majdnem a fele elektronikus úton, hiszen a támogatás igénylése teljesen elektronikusan is lehetséges – közölte Novák Katalin.

Sokan élnek továbbá a családvédelmi akcióterv július elsején életbe lépett másik két elemével, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) használt lakásokra is kiterjesztett kamattámogatott kölcsönlehetőségével, valamint a jelzáloghitelek elengedésének kibővített változatával.

A családvédelmi akcióterv „mérföldkő” a családok támogatásában, hiszen korábban még nem voltak hasonló lehetőségek

– hangoztatta az államtitkár.

Azt szeretnék, ha a fiataloknak nőne a mozgástere, könnyebb lenne nekik az önálló élet elkezdése, valamint akkor és annyi gyereket vállalhatnának, amikor és amennyit szeretnének.