Nemesi Pál Szegedről: Egy fejlett város nem elképzelhető fejlett ipar nélkül

Vágólapra másolva!
A politikus, aki a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Hír TV szerdai adásában úgy vélekedett, hogy az elmúlt 17 év, amióta Botka László szocialista polgármester vezeti a várost, de különösen az utóbbi két ciklus, vitával terhelt időszak volt.
Vágólapra másolva!

Ez pedig rányomta a bélyegét a gazdaságra is, hiszen az elmúlt két évtizedben nem történt komoly iparfejlesztés és beruházás Szegeden. Márpedig

egy fejlett város nem elképzelhető fejlett ipar nélkül

- mondta.

Elsősorban a városvezetésnek és a vállalkozói szférának a gazdaságfejlesztést illető eltérő elképzelései miatt döntött úgy, hogy elvállalja a polgármester-jelöltséget.

Annál is inkább, mert egy várost nemzetközi szinten jól menedzselni csak úgy lehet, ha a városvezetés a kormánnyal megfelelő együttműködést alakít ki és közösen lobbiznak a működő tőke bevonzása érdekében. Ez az utóbbi időben teljes mértékben elmaradt - mondta.

Hibának nevezte azt is, hogy a Modern városok program keretében megfogalmazott elképzeléseknek is csak a töredéke valósult meg Szegeden.

A szegediek számára fájdalmas, hogy továbbra is

hiányzik a mindennapi életet megkönnyítő harmadik Tisza-híd

- tette hozzá Nemesi Pál.