Az ellenzék tovább zuhanhat a semmibe

Budapest, 2018. december 12. Ellenzéki képviselők a Himnuszt éneklik az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 12-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A baloldal megreformálására tett kísérletek az elmúlt évtizedben totális kudarcot vallottak – minderről Erdős Gergely beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy mérlegre tettük a parlamenti erők idei első fél évét és jövőbeli lehetőségeiket. A Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője szerint a Momentum Mozgalom, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt mondhatja el magáról, hogy viszonylagos sikert értek el a mögöttünk hagyott időszakban, míg a Liberálisok és a Munkáspárt továbbra sem tudtak kitörni. A szakember szerint egy parlamenten kívüli pártnak komoly lendületet adhat, ha valamilyen – akár társadalmi konfliktusokat generáló – politikai attrakcióval felhívja magára a figyelmet, de szükséges egy erős aktivistahálózat is.
Vágólapra másolva!

A parlamenten kívüli politikai erők közül a Momentum tudta a leglátványosabb áttörést elérni: az európai parlamenti választásokon sikerrel tudták megszólítani a kiábrándult LMP-s szavazókat, illetve – leginkább a fiatalabb korosztályban – a Jobbik egykori bázisának egy részét is megnyerték maguknak – mondta Erdős Gergely az Origónak. Sikerük részben az előbb említett többi ellenzéki erő összeomlásával, részben pedig a megnövekedett mozgósító kapacitásuknak köszönhető – hangsúlyozta a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője

Csapdák

A szakember szerint ugyancsak relatíve sikeres fél évet zárhat a Mi Hazánk Mozgalom, amely a 3 százalékos EP-választási eredménnyel el tudta érni valódi célját: a nemzeti radikális – és egykoron a Jobbikkal szimpatizáló – választók egy bizonyos hányadának megszólításával felhelyezték magukat a „politikai térképre".

stratégiájuk többnyire abban merül ki, hogy bizonyos kérdésekben szándékosan eltérő álláspontot képviselnek, mint a többi balliberális erő, így próbálva felhívni magukra a figyelmet (például Sermer Ádám, a párt főpolgármester-jelöltje azért nem volt hajlandó részt venni az előválasztási folyamatban, mert a baloldali pártok a Jobbikkal kokettálnak, amely számukra viszont elfogadhatatlan) – tette hozzá.

Relatív siker tért el az EP-választáson a Mi Hazánk Forrás:Csudai Sándor - Origo

A Munkáspárt ehhez hasonló logikát követ, ám rendszeresen a saját csapdájába esik: hiába folytat – a többi baloldali párttól eltérően – bevándorlásellenes, illetve nemzeti retorikát, a jobboldali és a bizonytalan szavazók számára ez nem hiteles, a baloldali érzelmű szavazók pedig egyszerűen nem látnak potenciált a pártban.

Nem számukra kínos

Említésre méltó még a Kétfarkú Kutyapárt helyzete. Ugyan alapvetően egy viccpártról van szó, mégis az elmúlt évek ellenzéki megmozdulásainak állandó szereplője volt a formáció, amely akár komolyabb politikai állásfoglalásként is értékelhető.

Mindenesetre az EP-választásokon az LMP-nél jobb eredményt értek el, amely sikerként értékelhető, ez viszont inkább az ökopártra nézve kínos körülmény – mondta Erdős Gergely.

Fodor Gábor pártjának továbbra sem sikerült az áttörés Forrás: MTI/Marjai János

Visszaút már nincsen

Az elemző szerint egy parlamenten kívüli pártnak komoly lendületet adhat, ha valamilyen – akár társadalmi konfliktusokat generáló – politikai attrakcióval felhívja magára a figyelmet. Ilyen volt a Jobbik esetében annak idején a Magyar Gárda megalapítása, amely meghozta az országos ismertséget az addig csak rétegpártnak számító egykori radikális erőnek. Hasonlót láthattunk a Momentum esetében az olimpiaellenes népszavazás kapcsán.

További jellemző vonás, ha egy parlamenti párt kiesik az Országgyűlésből, visszaút gyakorlatilag nincs, ezt láthattuk a MIÉP, az FKGP, az MDF, illetve az SZDSZ esetében is – mutatott rá az elemző.

Csak a törzsbázis maradt

Erdős Gergely szólt arról is,

Ebben az esetben nem zárható ki, hogy újabb formációk jelennek meg a leszakadó szavazók meghódítására, bár fontos látnunk, hogy a baloldal megreformálására tett kísérletek az elmúlt évtizedben totális kudarcot vallottak.

Thürmer Gyula pártja a széles baloldali tömegek számára sem vonzó Forrás: MTI/Beliczay László

Több új formáció is megjelent (LMP, Együtt, Párbeszéd, Momentum), amelyek a régi baloldal megújítását tűzték zászlajukra, de lényegében kivétel nélkül betagozódtak a hagyományos baloldali tömbbe, ami riasztó hatással bírhat azok körében, akik új pártok alapításában gondolkodnak. Ezenfelül nem szabad elfelejtenünk, hogy a politikai jobboldalon nincs tér a Fidesz-KDNP következetes politikájának köszönhetően, míg a baloldal jelen állapotában is erősen fragmentált – mondta a Századvég belpolitikai elemzője.

Külön érdemes tárgyalni a lehetséges pártszakadások kérdését.

Ez az MSZP-ben akár olyan belső konfliktusokat is felvethet, amelyek pártszakadáshoz vezethetnek a ciklus hátralevő részében – tette hozzá.

Ezek a legfőbb kérdések

Erdős Gergely szerint a Momentum Mozgalom – bár a fővárosi előválasztásokon elkalkulálta magát Kerpel-Fornius Gábor indításával – továbbra is hivatkozhat az európai parlamenti választásokon elért eredményére a többi ellenzéki párttal való alkudozás során.

Összegezve azt mondhatjuk, hogy a Momentum önkormányzati választásokon való szereplése elsősorban attól függ, sikerül-e az ellenzék számára kedvező körzetekben kiharcolniuk saját jelöltjeik indítását.

A Mi Hazánk Mozgalom sorsa szorosan összefügg a Jobbik helyzetével. Alapvető kérdés, hogy Vona Gábor egykori pártja tudja-e rendezni a sorait az elkövetkezendő hónapokban, illetve, hogy képes lesz-e egy egységesebb párt képét felmutatni. Nemleges válasz esetén egyenes út vezet ahhoz, hogy Toroczkai László mozgalma a Jobbik megmaradt bázisát is elszipkázza majd.

A Liberálisok, a Munkáspárt és az MKKP a korábban már említett okoknál fogva nem reménykedhet abban, hogy az idei önkormányzati választás lesz a várva-várt politikai mérföldkő történetükben: jelenleg semmiféle jel nem mutat arra, hogy a népszerűtlenségüket okozó trendeken változtatni tudnának – zárta szavait az elemző.