Brutálisan összeverte 17 éves barátnőjét, mikor megtudta, hogy az terhes

Vágólapra másolva!
Miután a 22 éves Harief Pearson megtudta, hogy 17 éves barátnője terhes tőle, két lány ismerősével, köztük egy 15 évessel karácsony előtt megtámadták és órákig fogva tartották egy sötét szobában. Közben horrorfilmekbe illő módszerekkel kínozták: kitépték a körmeit, összeverték az arcát, rugdosták a hasát, majd alkoholt öntöttek a sebeire, abban bízva, hogy a bántalmazásba belehal a magzat – írja a Bors a Dailymail cikke alapján.
Vágólapra másolva!

A leendő apa arra keresett rá az interneten, hogy hogyan lehet előidézni a vetélést.

A kismamával ezek után mosószerrel mérgezett vizet itattak, mert úgy hitték, hogy abban elegendő vegyszer van ahhoz, hogy meghaljon tőle a magzat.

A megkínzott áldozatot mindvégig azzal fenyegették, hogy bőven van elegendő pénzük ahhoz, hogy bárkit rávegyenek a hamis tanúskodásra, ha a lány a rendőrséghez fordulna. Ezután maguk a támadók hívták ki a mentőket a lányhoz azt színlelve, hogy most találtak rá a súlyosan bántalmazott fiatalra az út szélén.

Az áldozatnak azonban volt annyi lélekjelenléte, hogy elmondja a mentősöknek, mi történt vele, így hamar elkapták a három támadót.

A bíróság elképedve hallgatta, hogy pont a 15 éves lány volt az, aki a legbrutálisabban bántalmazta a 17 éves terhes kismamát. Többször is hasba rúgta, és amikor a társai rászóltak, még akkor sem hagyta abba a verést, mert nem volt benne biztos, hogy meghalt a magzat.

Szintén a 15 éves ötlete volt az is, hogy mérget itassanak a szerencsétlen lánnyal, valamint a körmeit is ő tépte le.

A magzat csodával határos módon túlélte a gyilkossági kísérletet, és valamikor augusztusban születik majd meg.

Az apa 11 évet kapott, idősebb lány társa tíz évet, míg a fiatalabb társa büntetését a kora miatt nem árulták el.