Két külföldi férfit is kitiltottak Magyarországról

Vágólapra másolva!
Az ügyészség július 5-én tetten két külföldi férfit állított bíróság elé, akik közül az egyik egy kocsit nyitott ki egy speciális eszközzel, míg a másik megütött egy, a Balaton Sound fesztiválon dolgozó ápolónőt.
Vágólapra másolva!

A 43 éves ukrán férfi kinyitott egy siófoki hipermarketnél parkoló autót, egy Ukrajnában beszerzett távirányítóval, ami kifejezetten lezárt kocsik nyitására alkalmas. Beült az autóba, és átkutatta, amikor a kocsi tulajdonosa a fiával együtt visszament és tetten érték a férfit.

A férfi megpróbált elmenekülni, de a biztonsági őrök és vásárlók visszatartották, míg a rendőrök meg nem érkeztek.

A vádlottat a Siófoki Járásbíróság jogerősen 5 évre kiutasította Magyarországról.

Egy másik ügyben a Balaton Soundra barátaival érkező 25 éves szlovák férfi sátruk elfoglalása után annyi alkoholt ivott, hogy a mentősöknek el kellett vinniük őt az egészségügyi sátorba.

Ott azonban az összes ágy ágy foglalt volt, így a részeg vádlottat a földre tették. Amikor felszabadult egy hely, oda akarták fektetni.

Először még együttműködő volt a férfi, de aztán mindenféle előzmény nélkül ököllel arcon ütötte, és orrba is vágta az egyik ápolónőt.

A nő az ütéstől a földre esett, a férfi pedig ki akart menni a sátorból, de a biztonsági őrök feltartóztatták.

A bíróság a szlovák férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és más bűncselekmény miatt 2 évi börtönbüntetésre ítélte, melyet 3 évre felfüggesztett, és 3 évre kiutasította az országból.