Novák Katalin: Az észtek és a magyarok közös célja az erős nemzetállamok alkotta erős Európa

NOVÁK Katalin; ORBÁN Viktor
Budapest, 2019. július 8. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Mart Helme észt belügyminisztert, miniszterelnök-helyettest, az Észt Konzervatív Néppárt (EKRE) elnökét a Karmelita kolostorban 2019. július 8-án. Szemben középen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Vágólapra másolva!
Észtország és Magyarország közös célja az erős nemzetállamok alkotta erős Európa - mondta Novák Katalin államtitkár, a Fidesz alelnöke Budapesten újságíróknak, miután tárgyalt Mart Helme észt belügyminiszterrel és kormányfő-helyettessel, az Észt Konzervatív Néppárt (EKRE) elnökével.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin kifejtette: mindkét ország számára fontos a migrációs kihívás, ezért

az észt belügyminiszter látogatásán tájékozódik arról, hogyan védi Európa határait Magyarország.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Mart Helme észt belügyminisztert, miniszterelnök-helyettest, az Észt Konzervatív Néppárt (EKRE) elnökét a Karmelita kolostorban 2019. július 8-án. Szemben középen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

- közölte a kormánypárti politikus.

Az államtitkár kiemelte: egész Európa, így Észtország is komoly demográfiai kihívásokkal néz szembe, amire a balti országnak az erős családpolitika a válasza, ahogyan Magyarországnak is, így a találkozón kicserélték ezzel kapcsolatos tapasztalataikat.

Közös célunk, hogy Európa úgy legyen erős, hogy erős nemzetállamok alkotják

- jelentette ki Novák Katalin, hozzátéve, hogy ezért dolgoznak az észt és a magyar kormányban is.

Mart Helme elmondta: megbeszélése Novák Katalinnal rövid, de nagyon hasznos volt. Hozzáfűzte,

hanem szeretné megtalálni azokat a területeket, amelyeken a két ország bővíteni tudná együttműködését, illetve nemcsak e két ország, hanem a két országcsoport, a három balti állam és esetleg más észak-európai országok egyfelől, másfelől a visegrádi csoport négy országa is.

Úgy gondolom, meg tudunk alapozni egy bővebb együttműködést. Ennek az együttműködésnek az egyik sarokköve a szuverenitás lesz, az Európai Unión belüli szuverenitás

- szögezte le a miniszter.

További sarokköve az együttműködés bővítésének a családpolitika, valamint a nemzeti kultúrák, nyelvek és a keresztény hagyományok megőrzése.

"Remélem, hogy ez most egy új kezdet lesz, amely termékenynek fog bizonyulni" - hangsúlyozta Mart Helme.