Átadták a Kolo Szerb Kulturális Központot Mórahalmon

FEKETE Péter; SZIJJÁRTÓ Péter
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Goran Knezević szerb gazdasági miniszter, Nikola Selaković, a szerb államelnök főtitkára és Branko Ruzić szerb államigazgatási és önkormányzati miniszter (b-j) a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ avatásán 2019. július 8-án.
Vágólapra másolva!
A kormány folyamatosan növeli a szerb kisebbségnek nyújtott támogatást, amely idén elérte a 2,5 milliárd forintot.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarországot és Szerbiát összekötik kisebbségei, amelyeket a két ország nem feszültségforrásnak, hanem erőforrásnak tekint.

- mondta a politikus, aki hozzátette, hogy kevés olyan ország van, amely képes összhangba hozni saját nemzeti büszkeségét, a területi integritása iránti elkötelezettségét, és ezzel egy időben megadni az autonómiát a területén élő nemzeti közösségeknek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ avatásán 2019. július 8-án Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Minél erősebbek a hazánk területén élő nemzeti kisebbségek, annál inkább hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy Magyarország is erősebb legyen. A magyar kormány támogatja a nemzeti közösségeket abban, hogy

- fejtette ki az avatóünnepségen a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter úgy vélte, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos politika célja nem lehet más, mint biztosítani az adott közösség helyben maradásának gazdasági és kulturális feltételeit.

- mondta Szijjártó Péter, aki hozzátette, hogy a magyar-szerb kulturális és emberi kapcsolatok javulásának kézzelfogható előnyei vannak.

A két ország kereskedelmi forgalma tavaly rekordszintre, 2,5 milliárd euróra emelkedett.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Goran Knezević szerb gazdasági miniszter, Nikola Selaković, a szerb államelnök főtitkára és Branko Ruzić szerb államigazgatási és önkormányzati miniszter a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ avatásán 2019. július 8-án Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Szerbia Magyarország első számú partnere a nyugat-balkáni térségben, abban a régióban, amelynek gyors európai integrációja nemzetgazdasági, nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdekünk is. A következő években Magyarország mindent megtesz Szerbia uniós csatlakozása érdekében.

- mondta Mórahalmon a miniszter.

Vladan Vukosavljev szerb kulturális és tájékoztatási miniszter köszöntőbeszédében azt mondta, hogy a kulturális központ megnyitása bizonyítéka annak, hogy a magyar-szerb kulturális kapcsolatok napról napra erősödnek.

- közölte a szerb miniszter, aki bízik benne, hogy a Kolo-központ testvérintézménye Palicson az év végéig megnyitja kapuit.

A Kolo Szerb Kulturális Központ a magyar-szerb Színes együttműködés címet viselő határ menti projekt keretében épült.

A központ ezer négyzetméteres alapterületű, 400 főt befogadó, földszinti előadóteremmel rendelkezik, az emeleti kiállító-társalkodó térben külön rendezvények, kis előadások, képzőművészeti tárlatok megrendezésére biztosít helyszínt.

Az ünnepségen Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester jelképesen átnyújtotta a Balkán kulcsát Csedomir Janjicsnak, Nagybecskerek polgármesterének, hogy a következő évben a vajdasági város legyen az intézmény vendége.