Meghalt Jálics Kinga

Vágólapra másolva!
Július 4-én, 77 évesen meghalt Jálics Kinga kulturális szerkesztő-újságíró, a Film Színház Muzsika című hetilap egykori munkatársa, főszerkesztője, aki a Magyar Katolikus Rádiónak indulásától kezdve, 15 éven át a munkatársa volt. Halálhíréről szombaton tájékoztatta az MTI-t a lánya, Jálics Petra.
Vágólapra másolva!

Jálics Kinga az ELTE Bölcsészkarán végzett angol nyelv és irodalom szakon, tanári diplomát szerzett. Dolgozott a Tükör című hetilapnál, majd 15 éven át a Film Színház Muzsikánál, később a Képes Európa, az RTV Részletes, a Táncművészet, a Keresztény Élet munkatársa is lett.

A Magyar Katolikus Rádióban legismertebb műsorai a Meghívó című kulturális ajánló és A magyar művészet élő legendái voltak.

– írta róla Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió volt vezérigazgató-helyettese abból az alkalomból, hogy 2012-ben megkapta a Szervátiusz Alapítvány díját.