Novák Katalin: Továbbra is nagy az érdeklődés a családvédelmi akcióterv támogatásaira

NOVÁK Katalin
Zánka, 2019. június 25. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az Erzsébet-táborokról tartott sajtótájékoztatón a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban 2019. június 25-én. MTI/Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
Továbbra is nagy az érdeklődés a családvédelmi akcióterv hétfőn életbe lépett négy támogatására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin azt mondta, naponta mintegy kétezren intéznek ügyet a családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan a kormányablakokban és járási hivatalokban.

Novák Katalin Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

- hangsúlyozta.

Hozzátette: a bankok a rendelkezésükre álló időnél hamarabb,

átlagosan három nap alatt bírálják el az igényléseket.

Kiemelte, a bankok visszajelzése szerint a babaváró támogatás esetében a legtöbben a maximális összeget igénylik.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy aki várandósan igényli a babaváró támogatást, az igényléssel párhuzamosan rögtön benyújthatja a visszafizetés felfüggesztésére vonatkozó kérelmet is.

- idézte fel.

Kitért arra is, a négy támogatásról most egy újabb tájékoztató kisfilmet készítettek.

Emellett

a felmerülő kérdésekre a hét minden napján 24 órában ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon kaphatnak választ az érdeklődők, a csalad.hu oldalon pedig általános tájékoztatás található az akcióterv egyes elemiről

- fűzte hozzá Novák Katalin.

A családvédelmi akcióterv négy eleme - a babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsön használt ingatlanra és a kibővített jelzáloghitel elengedés - hétfőn lépett életbe.

Ezekkel együtt elindult a falusi csok is,

amely majdnem 2500 településen segíti a lakásvásárlást és -felújítást.