Schanda Tamás: A fiatalok kreativitására mindig és minden korban szükség volt

SCHANDA Tamás János államtitkár beszél Közéleti személyiség foglalkozása plenáris ülés politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2018. november 29. Schanda Tamás János, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Európai Uniós fejlesztésekért felelős államtitkára expozét tart a Magyarország és a Kínai Népköztársaság között a Fudan Egyetem magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 29-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Misztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára pénteken Kisvárdán, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) rendezvényén vett részt. Beszédében kiemelte, hogya fiatalok véleményére, terveire, elképzeléseire, kreativitására mindig és minden korban szükség volt. 
Vágólapra másolva!

Schanda Tamás az "Itthon, fiatalon, szülőföldön" akadémia keretében tartott közéleti fórumon fontos feladatuknak nevezte, hogy

a fiataloktól érkező bátor gondolatokat, ötleteket meghallgassák, és bemutassák számukra, miként lehet azokat beépíteni a magyar kormány elképzeléseibe.

Hozzátette, hogy a legtöbb támogatást kell biztosítani a fiataloknak annak érdekében, hogy a saját terveiket, ötleteiket, reményeiket a lehető legjobban, legkönnyebben tudják elérni.

Schanda Tamás a fórumon kiemelte:

a kormány egyértelmű és világos célkitűzése, hogy Magyarország 2030-ra Európa azon öt országa közé tartozzon, ahol a legjobb lakni, élni és dolgozni.

Az államtitkár szerint

de jó úton jár Magyarország, amely egyre erősödik, egyre gyarapodik, egyre inkább fölveszi a versenyt a világ bármely részével.

Schanda szerint mindezt jól támasztják alá a gazdasági adatok: 2019 első negyedévében több mint 5 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP),

ez a legnagyobb mértékű bővülés az Európai Unióban.

Hozzátette, hogy ez kellő erőt és biztonságot ad bátor tervek és ambiciózus célkitűzések megfogalmazására.

Schanda Tamás János, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Európai Uniós fejlesztésekért felelős államtitkára Forrás: MTI/Kovács Attila

Schanda Tamás végezetül az akadémia összetételére utalva fontos üzenetnek nevezte, hogy lehetőségei szerint mindenki otthon, saját hazájában találja meg a boldogulását.

- hangoztatta az ITM államtitkára Kisvárdán.