Kocsis Máté: Az index nevű liberális propaganda lap naponta fokozza hazudozásban a csapásszámot

Vágólapra másolva!
Nincs új a nap alatt: ismét sikerült hazudnia az index nevezetű fake news gyárnak, most éppen a részben hazai rendezésű 2022-es kézilabda-Európa-bajnokságról. A balliberális propagandaoldal valótlanságait Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője tette helyre.
Vágólapra másolva!

Az index nevű liberális propaganda lap naponta fokozza hazudozásban a csapásszámot – írta legújabb bejegyzésében Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta, kénytelen reagálni Ághassi Attila írására, melyet a 2022-es kézilabda-Eb kapcsán tett közzé. Az index.hu címlapján szerda este órákon keresztül hirdették jobb sorsra érdemes olvasóiknak, hogy: „Kocsis mindjárt betonozna, de még látványterv sincs”.

Azon már meg sem lepődünk, hogy Ághassi úgy alkot a sportág eddigi legnagyobb diplomáciai sikerével kapcsolatban »cikket« (ugyanis még soha nem rendezhettünk felnőtt férfi világversenyt), hogy nem kérdezi meg előtte a sportszövetséget” – hívta fel a figyelmet Kocsis. Vélhetően nem is az volt a célja, hogy tényszerű tájékoztatás adjon az olvasóknak – tette hozzá. Az pedig önmagában is aggasztó, hogy egy újságírónak korábbi nyilatkozatok olvasása közben szövegértési problémái támadnak.

Itt van a nem létező látványterv Forrás: Kocsis Máté/Facebook

Kocsi Máté a „még látványterv sincs” című állításra mellékelt néhány fényképet. A „Kocsis mindjárt betonozna”, és a cikkben látható egyéb ostoba vagdalkozásokra pedig az alábbiakat ajánlotta a Fidesz frakcióvezetője a sportújságírásból ellenzéki műfajt kreáló Ághassi figyelmébe:

  1. A szövetség elkészítette a pályázatot, lobbizott, és elnyerte a rendezési jogot, először a sportág hazai történetében.
  2. Nem tartozik a kéziszövetség hatáskörébe semmilyen infrastruktúrafejlesztés. Csak hogy Ághassi is értse: sem Kocsis, sem a szövetség nem betonozik.
  3. A pályázat kezdeti szakaszában, a magyar-cseh-szlovák egyeztetések idején is ugyanennyi magyar helyszín volt napirenden, majd később a csehek kiszálltak.
  4. Az MKSZ feladata a verseny megszervezése, a Szervező Bizottság több hónapja dolgozik, folyamatosan együttműködik a szlovák és az európai szövetséggel annak érdekében, hogy jól megtervezett és jól megszervezett Eb-t láthassanak a nézők 2022 januárjában.
  5. Az építési költségekről, a kivitelezői árakról még semmit nem lehet tudni, de mint említettem, nem is a szövetség kompetenciájába tartozik.

A kéziszövetség csütörtöki közleményében és honlapján további információkat is megtalál az, akit érdekel. Ághassi nem valószínű, hogy ezek közé tartozik – zárta bejegyzését Kocsis.