Bilincsben vihetik el a fél szegedi Városházát

Botka László alakuló ülés beszél FOTÓ ÁLTALÁNOS Közéleti személyiség foglalkozása közgyűlés polgármester politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Szeged, 2014. október 27. Botka László szocialista polgármester a szegedi közgyűlés alakuló ülésén a városházán 2014. október 27-én. MTI Fotó: Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
A Szegedma.hu információi szerint komoly fordulat történt a Mars téri piac ügyében. A portál magas rangú ügyészségi forrásokból úgy értesült, hogy egy új jogi szakvélemény és állásfoglalás alapján leporolhatják az ügyet. Akár bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt fenyegetheti eljárás a szegedi városvezetőket: Nagy Sándor alpolgármestert, és a már visszavonult főjegyzőt, Mózes Ervint.
Vágólapra másolva!

Mozdulni látszik a Mars téri piac ügye, amelynek során közel 100 kereskedőcsalád ment tönkre, nullázták le őket egyik napról a másikra, amikor a tulajdonukban álló üzleteket – Botka László arrogánsan csak „bódéknak” nevezte ezeket – egyszerűen eldózeroltatta a Szegedi Önkormányzat az éj leple alatt.

A kereskedők és a Kúria szerint mindezt jogtalanul tették, mások magántulajdonában okoztak kárt, egzisztenciákat ellehetetlenítve, az életüket elsöpörve. Volt olyan, aki bele is halt mindebbe

– ez is közismert Szegeden.

A Dél-alföldi Operatív Program funkcióbővítő városrehabilitációjára az önkormányzat és vele partnerségben álló nonprofit szervezet pályázhatott olyan területekre, amelyek száz százalékban az önkormányzat tulajdonát képezik, megfelelnek a pályázatban megjelölt céloknak, és a pályázat benyújtása idején per- és igénymentesek.

A Mars téri piac területére a város beadta a pályázatot, a városvezetők aláírásával, akik a dokumentumban azt is kijelentették – méghozzá büntetőjogi felelősségük teljes tudatában –, hogy a fejlesztéssel érintett terület a kiírásnak megfelel, többek között per- és igénymentes.

A dokumentumot Botka László helyett a városvezetésért felelős alpolgármester, Nagy Sándor, és az azóta nyugdíjba vonult Mózes Ervin főjegyző írták alá. Az önkormányzatnak, illetve

Botka Lászlónak legalább 5 éve lett volna arra, hogy rendezze a tulajdoni és egyéb jogviszonyokat, de végül egyszerűbb volt szó szerint elsöpörni azokat, akik útban voltak.

Nagy Sándor szegedi városfejlesztési alpolgármester Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Normális esetben az önkormányzat ilyenkor – ahogy az történt több városban is – megegyezik az érintett vállalkozókkal, ingatlantulajdonosokkal, kifizeti őket, és a beruházás rendben megkezdődhet.

A régi piactéren a '70-es évektől tizenkét pavilon és négy betonalappal megépített, negyven négyzetméteresnél is több, önálló ingatlan státuszú épület, üzlethelyiség állt, amelyek mind-mind a kereskedők magántulajdonában álltak.

Megegyezés helyett végül a város pert indított a Mars tériek ellen, csak hogy elbonthassa a tulajdonukat.

2009 októberében a már másodfokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság kimondta, hogy új elsőfokú eljárást kell lefolytatni a bontások ügyében. Ekkor megszorult az a bizonyos a hurok, mivel Botka jól tudta, hogy ennek a pernek nem lesz érdemi eredménye egy éven belül, vagyis nem készülhet el, illetve el sem kezdődhet az új piac építése a 2010-es választásig.

2009. november 29-én a Botka László vezette önkormányzat ledózeroltatta a területen található összes üzletet, de a pavilonosokkal és a négy használati jogosultsággal bíró ingatlantulajdonos-kereskedővel erről elfelejtettek egyeztetni. A területen önálló ingatlanok használati jogosultságokkal bírtak, amelyeket a szegedi jegyző is megerősített határozatokkal, még a beruházás megindítása előtt is – vagyis

az önkormányzat vezetése a saját jegyzőjének törvényi utasításait is semmibe vette.

Mózes Ervin, a mára már visszavonult szegedi főjegyző Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

2009. november 29-e estéjén, miközben Botka László a nyilvánosságban fürdött, és áhítattal ünnepelte az adventi gyertyagyújtást, kordonok és rendőrök gyűrűjében a kivezényelt munkagépek ledózerolták a kis üzleteket. Volt olyan, amit a többmilliós árukészlettel együtt.

A kereskedők könnyezve nézték végig a kordonok vasába kapaszkodva, hogyan söprik el a megélhetésüket és az életüket.

A dózerolási munkáért az önkormányzat 36 millió forintot fizetett ki. A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 2010 augusztusában egy neves ügyvédi irodától kért állásfoglalást, a Sulyok és Ádám Ügyvédi Iroda részletesen taglalta, hogy

a projekt szabályszerűen nem támogatható, mégpedig azért nem, mert a fejleszteni kívánt terület nem permentes és nem igénymentes,

sőt, a kivitelezés idején is per van folyamatban.

Valahogy tehát meg kellett oldani a „bódék” elbontását, ezért az önkormányzat letöröltette a közhiteles ingatlan-nyilvántartáshoz csatolt térképről a négy, egyébként mai napig használati jogosultsággal rendelkező Mars téri ingatlant.

Botka László, Szeged szocialista polgármestere Forrás: MTI/Rosta Tibor

Az újabb taktika tehát az volt, hogy a per alatt álló ingatlanokat a térképről is ledózerolták, azt a látszatot keltve, hogy „ott sem voltak a beruházási területen”.

A tizenhat kereskedőből, akik tulajdonnal bírtak a korábbi vásárcsarnok területén, mindössze két kereskedőt fizetett ki a szegedi önkormányzat. A többiek egy forintot sem láttak. Az önkormányzat által kényszerbontásért indított per 2012 októberében ért véget a Kúrián, amely kimondta, hogy a bontás jogszerűtlen volt. A dózerolással okozott kár értéke körülbelül 200 millió forint.

A SzegedMa információi szerint bűnszervezetben elkövetett, milliárdos költségvetési csalásban lehetnek érintettek a Városháza vezetői, mindamellett, hogy emberiességet nem ismerve tönkretettek olyan vállalkozókat, akik a Mars téri piacon élték az életüket.

Ügyészségi forrásokból ugyanis a portál a napokban úgy értesült,

egy új jogi állásfoglalás és szakvélemény alapján „leporolják” a Mars téri aktákat, és akár az is megtörténhet, hogy vezetőszáron, bilincsben viszik el a fél Városházát,

ha a vádak beigazolódnak. Ezért a bűncselekményért akár 15 évet is lehet kapni.

Érdekesség, hogy információink szerint az Ügyészség egyszer már vádemelést javasolt a fentiek miatt a városházi vezetők ellen. Azonban a független magyar bíróság addig halogatta és maszatolta az ügyet, míg a vádemelési indítványból nem lett semmi.