Hatéves kisfiú mentette meg az édesanyja életét Balatonszabadin

Vágólapra másolva!
Saját édesanyja életét mentette meg egy hatéves kisfiú, aki hívta a segélyhívó számot, mikor édesanyja eszméletét vesztette.
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerint a kisfiú pár nappal ezelőtt hívta a 112-t, és azt mondta, édesanyja nagyon rosszul érzi megát: csak fekszik az ágyon, remeg, és nem reagál semmire.

A lakcímüket nem tudta megmondani, ezért a Miskolci Hívásfogadó Központ munkatársa kérdésekkel próbálta megtudni a részleteket, és arra kérte a kisfiút, kérjen segítséget a szomszédtól.

A fiú később meg tudta mondani a település és az utca nevét, de a házszámot nem tudta.

Az operátor összekapcsolta a hívást a mentőkkel és a rendőrökkel. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában szolgálatot teljesítő rendőr kérdésére a gyerek elmondta a házuk színét, és megnevezte az udvaron látható tárgyakat.

Majd átment a szomszédba, és átadta a telefont egy nőnek. A közben megérkező járőrök, majd a mentők stabilizálták az édesanya állapotát, aki már otthonában lábadozik.