Kálmán Olga és a többiek

Kálmán Olga sajtótájékoztató 2019 június 27-én, DK központi iroda
Vágólapra másolva!
Szalma György véleménycikke.
Vágólapra másolva!

Kálmán Olga DK-s politikus lett. Amikor Dobrev Klárával közösen bejelentette indulását a szélsőbaloldali párt jelöltjeként az előválasztáson, akkor azt mondta, hogy sokáig tépelődött magában, hogy elfogadja-e a felkérést. Végül belement, hagyta magát meggyőzni.

Nem értem, hogy mi okozott dilemmát számára.

Jelöltként ugyanaz lett a feladata, amit újságíróként korábban tett, pártkatonaként harcolni az ellenzék oldalán. Sajtósként az ellenzék kommunikációs segédmunkása volt, majd elszegődött a számára legkedvesebb párt jelöltjének. Annyi változás történt, hogy újságíróként érinthetetlenséget élvezett, politikusként azonban vállalnia kell majd a véleményét, számon kérhetővé válik. Ezt lesz a legnehezebb megszoknia.

Forrás: Origo

Kálmán Olga DK-s politikus lett, végre valódi önmaga lehet, nem kell minden nap egy megerőltető szerepet eljátszania,

vállalhatja igazi identitását.

Kálmán Olga DK-s politikus lett, de nem az elmúlt hetekben lett a DK aktivistája, a kapcsolat sokkal régebbre nyúlik vissza. Amikor tévés újságíróként Gyurcsányt és társait kérdezte, akkor az érdekükben kérdezett, kényesen ügyelt arra, hogy még csak véletlenül se tegyen fel kényelmetlen kérdéseket. Kálmán Olga ugyanazt gondolja, amit Gyurcsány, csak eddig ezt nem vállalhatta nyíltan, tulajdonképpen éveken keresztül félrevezette a tv-nézőket. Azt hazudta, hogy független újságírói munkát végez, részrehajlás nélkül tesz fel kérdéseket.

Szemenszedett hazugság volt.

Kálmán Olga DK-s politikus lett. Azért vállalta a főállású DK-s szerepét, mert nincsen és nem is volt semmilyen erkölcsi kifogása Gyurcsány Ferenc politikáját illetően. Nem jelent problémát számára egy olyan politikus támogatása, aki rendőrterrort vezényelt a békés tüntetők ellen, idős embereket veretett szét az utcán, aki gyűlöletkampányt indított a határon túli magyarok ellen és kis híján csődbe hazudta az országot. Kálmán Olga ugyanezt tette volna,

meg van győződve, hogy Gyurcsány helyesen cselekedett.

Kálmán Olga DK-s politikus lett, de már korábban, 2004-ben és 2007-ben felkérték, hogy a Gyurcsány-kormány szóvivője legyen. Egy olyan feladatra kérték fel, ami maximális elkötelezettséget igényel. Kálmán Olga éppen annyira volt elkötelezett politikailag, amennyire a feladat megkövetelte: teljesen. Ezt jól tudták Gyurcsányék is, ezért kínálták fel számára a posztot.

Forrás: MTI/Kovács Tamás, Szigetváry Zsolt

Akkoriban az életösztön még azt súgta neki, hogy szakmailag nem lenne megtérülő, ha a gyurcsányi megszorítások arcává válik, nem lenne visszaút a médiába. A barátság mindentől függetlenül megmaradt. Olyannyira, hogy Kálmán Olga 2008-ban (az őszödi beszéd után), az MSZP Nőtagozatának nőnapi ünnepségén, a párt által adományozott Közéleti díjat vett át Gyurcsány Ferenctől.

A függetlenség nevében.

Kálmán Olga DK-s politikus lett, és ezen a legtöbben gond nélkül túlléptek. Pedig, azt hiszem, jogosan merül fel a kérdés: műsorvezetőként független volt? Semleges és pártatlan maradt azokkal a politikusokkal szemben, akiket a műsoraiban vendégül látott? Szerkesztőként egyenlő távolságot tartott a pártok között?

Soha egyetlen percig sem volt független. Olyannyira nem, hogy az ellenzéki pártok és politikusok között is különbséget tett a kivételezettek javára. A Gyurcsány-klánhoz kifejezetten szoros szálak fűzték. A kulisszák mögött évek óta tart a politikai szerelem, szakmai körökben eddig is tudták, hogy Kálmán Olga elkötelezett káder,

mindenki tudta, hogy melyik oldalon áll.

Azonban mindenkit kötelezett a bűntársi hűség, mindenki osztozott Kálmán Olga hazugságában, asszisztált az elfogulatlan újságíró mítoszának fenntartásához. A magukat függetlennek hazudó médiumok munkásai úgy tettek, mintha nem lenne teljesen egyértelmű, hogy Kálmán Olga Gyurcsányék egyik kedvenc alákérdező újságírója.

De nem is Kálmán Olga a lényeges ebben az ügyben, hanem a hazugság, amit évek óta palástolnak. Több tucat Kálmán Olga dolgozik az ellenzéki médiában. Azzal, hogy Kálmán Olga politikai pályára lépett, egy több évtizedes hazugság lepleződött le. A teljes ellenzéki média hazugságáról lebbentette fel a fátylat.

Forrás: Origo

Ó, igen, a független sajtó, a szakmailag elfogulatlan újságírás vitézei. Az ördög legnagyobb átverése, amikor elhiteti magáról, hogy nem is létezik, a baloldali-liberális pártsajtó egyik (de nem legnagyobb) hazugsága pedig, hogy függetlennek hazudja magát.

Nincs értéksemleges újságírás. Ez egy hazugságra alapozott mítosz, amit azért találtak ki, hogy a hazugságokat hatékonyabban adhassák el igazságként.

Minden egészséges felnőtt ember rendelkezik egy koherens világnézettel, egy értékrenddel, ami alapján eldönti, hogy mit tekint jónak vagy rossznak. Az újságíró pedig jó esetben éppen ilyen egészséges ember. Az értékrendje szerint támogat egy politikai ideológiát. Nincs ebben semmi rendkívüli. Az egész világon így működik a sajtó, valamilyen értéket magukénak vallanak. Függetlennek pedig rend szerint azok a médiumok hazudják magukat, akik félre akarják vezetni a hírfogyasztókat.

Kálmán Olga sajtós karrierje végéért pedig nem kell könnyeket ejteni, már elkésett a gyász. Kálmán Olga ugyanis szakmailag már korábban sírba szállt. Egy Schiffer Andrással folytatott beszélgetése közben szűnt meg újságírónak lenni, és változott politikussá, amikor teljesen kiesett a szerepéből, és nekiment az LMP-s politikusnak. Kálmán Olga mindig egy szerepet játszott, egy újságírót alakított, miközben

minden porcikájában DK-s aktivista volt.