A V4-ek megkerülhetetlenek lettek az EU-ban

PELLEGRINI, Peter; ORBÁN Viktor; MORAWIECKI, Mateusz; BABIS, Andrej
Brüsszel, 2019. július 2. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar, Mateusz Morawiecki lengyel, Peter Pellegrini szlovák és Andrej Babis cseh miniszterelnök (b-j) a visegrádi országok (V4) egyeztetésén az EU-csúcs ülése előtt 2019. július 2-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Vágólapra másolva!
A vasárnap óta zajló uniós csúcs teljes mértékben bebizonyította, hogy a visegrádi négyek vezetői képesek felülkerekedni a pártérdekeiken, és egységesen kiálltak és kiállnak a közép-európai érdekek mellett – mondta Boros Bánk Levente az Origónak. A Médianéző Központ igazgatója szerint az elmúlt napokban teljesen egyértelművé vált, hogy a visegrádi országok egyszer és mindenkorra megkerülhetetlen tényezők lettek az Európai Unióban.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy az Európai Néppárt nyerte meg a májusi európai parlamenti választást, mégis a balliberális brüsszeli körök Frans Timmermanst vették elő, mint bizottsági elnökjelöltet.

Ez egy furcsa, de nem meglepő húzás volt azok részéről, akik nem tudták elfogadni az EP-választás eredményét. Ezzel az antidemokratikus döntéssel szálltak szembe a visegrádi négyek

– minderről Boros Bánk Levente beszélt az Origónak.

A Médianéző Központ igazgatója szerint a vasárnap óta zajló uniós csúcs teljes mértékben bebizonyította, hogy

A politológus szerint az elmúlt napokban teljesen egyértelművé vált, hogy a visegrádi országok egyszer és mindenkorra megkerülhetetlen tényezők lettek az Európai Unióban.

Soha nem látott egységben vannak a V4-ek Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Orbán Viktor világosan ismerte fel a siker útját

Boros Bánk szerint az unió keleti bővítése óta ez volt a mostani legnagyobb siker a közép-európai országok számára. Világosan kiderült, hogy nem vezet eredményre a visegrádi országok körében az a hozzáállás, hogy a saját útjukat járják, mivel a régi és nagy tagországok nagyon könnyen semmibe tudták venni az ő érdekeiket.

Boros Bánk úgy látja, míg a korábbi évtizedekben a V4-ek körében a verseny volt a domináns, de pont Orbán Viktor miniszterelnök ismerte fel azt, hogy csak egy szoros együttműködés hozhat sikert az uniós színtéren.

- tette hozzá.

Alaposan átalakultak az erőviszonyok az EU-ban Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt

Megváltoztak az erőviszonyok

Boros Bánk Levente arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban világossá vált az is, hogy csak olyan személyek kerülhetnek az uniós vezetői posztokra, akik összekötik a régi és az újonnan csatlakozott tagállamokat. A tárgyalások megmutatták, hogy

Mindez persze kényelmetlen az eddig stabil pozícióban lévő nyugati országok számára, de ezt a mostani politikai helyzetben el kell fogadniuk.

Ursula von der Leyen lehet a befutó a bizottság élére

Mint arról korábban beszámoltunk, Németország és Franciaország konszenzusra jutott arról, hogy támogatják Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelölését az Európai Bizottság következő elnöki tisztségére. A visegrádi országok, Olaszország és Németország mellett egyelőre két meg nem nevezett balti ország is megszavazná a német politikust, ha arra kerül sor a vasárnap kezdődött, eredetileg egynaposra tervezett rendkívüli uniós csúcstalálkozó harmadik napján.