A biztonságos áramellátáshoz szükséges Paks II megépítése

Vágólapra másolva!
A magyarországi áramellátás biztonsága és a klímavédelmi célok végrehajtása érdekében is szükséges Paks II megépítése, a 2009-es döntés változatlanul indokolt – mondta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt kedden Budapesten.
Vágólapra másolva!

Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter hangsúlyozta, hogy

a hazai termelésű villamos energia arányának növelése és a környezetvédelmi célkitűzések elérése nem teljesíthető a paksi bővítés nélkül.

A miniszter kérdésekre válaszolva kifejtette, a beruházás befejezésének dátumát akkor tudja megmondani, amikor majd benyújtják az Országos Atomenergia Hivatalnak az új blokkok létesítési engedélykérelmét, illetve az erőmű megkapja az engedélyt.

Süli János képviselői kérdésre úgy fogalmazott, hogy az új blokkok több évvel korábban kereskedelmi üzembe lépnek (...) mielőtt a régi blokkok meghosszabbított üzemideje lejárna.

A finanszírozással kapcsolatban kiemelte, hogy a beruházást fix áron, 12,5 milliárd euróért valósítja meg az orosz fővállalkozó, a Roszatom, ezen nem változtat a határidők módosítása. Hozzátette ugyanakkor, hogy a törlesztést nem az eredetileg tervezett 2026-os időponttól kezdené Magyarország, hanem az új blokkok kereskedelmi üzembe állása után, az erről szóló javaslat a szükséges egyeztetések után az Országgyűlés elé kerül majd.