Hatvanmillió forint adomány gyűlt össze hátrányos helyzetű gyerekekért

All-focus
All-focus
Vágólapra másolva!
Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója kedden az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol elmondta, hogy rekordnak számító összeg, hatvanmillió forint gyűlt össze a segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor nevű adománygyűjtésén, amelyet a hátrányos helyzetű gyerekek támogatására indítottak májusban.
Vágólapra másolva!
Forrás: Fekete Dániel / MÖS

Gáncs Kristóf azt mondta, hogy hatvanmillió forintból

nyári táborokat szerveznek, és kétezer hátrányos helyzetű gyermek felzárkóztatását végzik egész évben.

Ismertette, hogy a szervezet idén először indít saját tábort. A három kastélyosdombói táborban élményprogramokkal és fejlesztő foglalkozásokkal készülnek, 25-30 gyermekre pedig 9-10 gondozó figyel majd.

Forrás: Fekete Daniel / MÖS

Az igazgató közölte, hogy

az adománygyűjtés célja, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a felhőtlen gyerekkort, a segélyszervezet pedig meg tudja teremteni az egészséges fejlődésükhöz szükséges feltételeket.

Kiemelte, hogy az adomány mögött sok ember törődése van, mert a 60 millió forint túlnyomó része kis összegekből jött össze: kuponokból több mint 34 millió, a segélyvonalon pedig több mint 22 millió forint.

Forrás: Fekete Dániel / MÖS