Alig lett vége a roncsderbinek, kitört az újabb ellenzéki háború

KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2019. június 26. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd politikusa, az ellenzék főpolgármester-jelölti előválasztás győztese az eredményhirdetésen a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) budapesti székházában 2019. június 26-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Alig ért véget az ellenzéki az előválasztásnak nevezett ellenzéki roncsderbi, Csepelen megint egymásnak esett az MSZP és a DK; a Ferencvárosban a Momentum és a Párbeszéd is polgármester-jelöltet állítana, valamint az LMP észlelve, hogy előnytelen megállapodást kínáltak neki, egy újabb listával állt elő. A csatározások azonban nemcsak a fővárosi kerületeket érintik, hanem Egerben is kitört az ellenzéki belháború. 
Vágólapra másolva!

Miután Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd jelöltje nyerte a balliberális előválasztást, és így ő lett az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje, az érintett pártok és politikusaik komoly fogadkozásba kezdtek, hogy korábbi konfliktusaik ellenére gördülékeny lesz közöttük az együttműködés. A lelkesedés azonban nem tartott sokáig, pár nappal később már arról szóltak a hírek, hogy Csepelen komoly, házon belüli összecsapás bontakozott ki az MSZP és a DK között. Ezzel nem volt vége a sornak, hétfői sajtóértesülések szerint az ígéretek ellenére továbbra is komoly harcok vannak a budapesti ellenzéki egyezkedések során.

A ferencvárosi ellenzéki káosz átterjedhet egész Budapestre

Mint ismert, áprilisban az ellenzék egy része (MSZP, Párbeszéd, Momentum és DK) megállapodott a kerületi polgármesterjelöltek többségében, azonban a májusi európai parlamenti választás, valamint a júniusi előválasztás jó okot adott a kormányellenes erők kedvelt műfajához, az egymás elleni pozícióharchoz. Eredetileg úgy volt, hogy a Karácsony Gergely-féle Párbeszéd adhat polgármesterjelöltet Ferencvárosban, csakhogy a Momentum felbuzdulva választási eredményén, magának kezdte el követelni a kerületet. Ez a nevek szintjén azt jelentené, hogy a Párbeszéd Baranyi Krisztinát, a Momentum pedig a korábbi LMP-s Jancsó Andreát indítaná. Fekete-Győr Andrásék a váratlan húzást azzal próbálták megindokolni, hogy a ferencvárosi a legnagyobb alapszervezetük, ugyanakkor sokkal racionálisabb magyarázat az, hogy a párt a csepeli MSZP-P támogatásáért cserébe elvárná, hogy a IX. kerületben ők indíthassanak jelöltet. A Pesti Srácok szerint ez azt jelenti, hogy

a csepeli belháború átterjedt Ferencvárosba is, innen pedig csak idő kérdése, hogy mikor terjed tovább a káosz az egész fővárosban.

Csakhogy a Karácsony Gergely előválasztási kampányában feltűnő Baranyi mindenképpen megmérettetné magát, ami egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetet. Sajtóértesülések szerint a Momentum azon dolgozik, hogy olyan ajánlattal állítsa félre Baranyit, amelyet elfogad, és nem indul az ő jelöltjük ellen.

Gy. Németh Erzsébet pozíciója is ingatag

Nem ez az egyetlen probléma a budapesti ellenzéknél. Az EP-választást követően az alaposan meggyengült Jobbik pártmédiájának zászlóshajója, az Alfahír hétfőn arról cikkezett, hogy még mindig nincs ellenzéki megállapodás. Ismeretlen forrásokra hivatkozva azt írja a portál, hogy az MSZP-s Molnár Zsolt ismételten nyomást gyakorol a fővárosi LMP-re. A lap azt is kiemelte, hogy

a polgármesteri lista egyáltalán nem végleges,

külön kiemelték a DK-s Gy. Németh Erzsébetet, aki az áprilisi tervek szerint a XVII. kerületben indulna el, azonban értesüléseik szerint nincs mögötte teljes körű ellenzéki megállapodás. Mivel az Alfahír a Jobbik pártlapja, ezért ez eddigiek feltehetően azt jelentik, hogy a Jobbik nem támogatja Gy. Némethet polgármesterjelöltként.

Kérdőjelek az LMP körül

Ugyan május után alaposan meggyengültek, a reméltnél jóval kevesebb pozíciót ajánlott fel a Jobbiknak és az LMP-nek a többi ellenzéki párt, ez pedig újabb konfliktusokat eredményez. Úgy tűnik, végleges, hogy Soroksáron a Jobbik adhatja a polgármesterjelöltet, ugyanakkor ennél sokkal több nem néz ki számukra. Náluk is nagyobb gondjai vannak az LMP-nek, nekik jelen állás szerint egyetlen kerületet sem ajánlottak fel. Ez pedig két forgatókönyvet eredményezhet: vagy minden kerületben saját képviselőt indítanak, vagy belemennek a számukra előnytelen megállapodásba, amivel gyakorlatilag a saját halálukat írják alá. Egyelőre nem lehet tudni, hogyan alakulnak a tárgyalások, azonban az LMP delegációja állítólag egy olyan listával állt elő a napokban, ami a Momentum és az MSZP-Párbeszéd számára is elfogadhatatlan.

Az egri ellenzék is összeomlik?

Az ellenzéki csatározások azonban nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is jelen vannak. Debrecen és Gyöngyös után úgy látszik, hogy Egerben is komoly konfliktusok ütötték fel a fejüket a kormányellenes pártok között. Az Eger Hírek beszámolója szerint a feszültség két okra vezethető vissza:

  • Az EP-választás egyik legnagyobb vesztese, a Jobbik képviselője, Mirkóczki Ádám diktálhatja a feltételeket az országosan sokkal jobb pozícióban lévő DK-nak és Momentumnak. „Több mint furcsa helyzet állhat elő, hogy a gyengébb diktál az erősebbnek: a Jobbik a DK-nak és a Momentumnak” – kommentálta a lap a helyzetet.
  • némileg kényszerpályán van a DK és a Momentum, hiszen vélhetően nem lesz elegendő képviselőjelöltjük ahhoz, hogy minden egri körzetben jelöltet állíthassanak.

A lap szerint erősen kétséges, hogy ilyen állapotban az ellenzék fel tudja-e magát építeni arra a szintre, hogy az összefogás az átlagember számára is hihető és működőképes legyen, ez pedig komoly konfliktusokat eredményezhet a továbbiakban.

Mindez azért nagyon meglepő, mert Eger volt az egyik első olyan település, ahol az ellenzéki pártok egy függetlennek hazudott álcivil szervezet ernyője alatt összeálltak: Mirkóczki személyében közös polgármester-jelöltben egyeztek meg, valamint az egyéni körzetekben való koordinált indulásról is döntöttek.