Kálmán Olga: Megérte elindulni az előválasztáson? Óóó, nagyon!

Kálmán Olga sajtótájékoztató 2019 június 27-én, DK központi iroda
Vágólapra másolva!
Nulla őszinteség, nulla levegő - ha négy szóban kellene összefoglalni Kálmán Olga csütörtöki sajtótájékoztatójának lényegét, akkor az így hangozna. A bukott tévésnek sikerült az a bravúr, hogy mindenféle őszinteség, igazmondás, konkrét információk átadása és szívből jövő mosoly nélkül kihúzott tizenöt percet. A DK által támogatott, feltűnően mosolytalan főpolgármester-jelölt szereplésébe még az is belefért, hogy odaszúrjon egyet az őt legyőző Karácsony Gergelynek. Helyszíni riportunk a DK trópusi hőséggel átitatott sajtóterméből!
Vágólapra másolva!

"Origo?!" - gunyoros félmosollyal az arcán, némileg megjátszott felháborodással, ezzel a félmondattal konstatálta a Demokratikus Koalíció sajtótermének regisztrációs pultjánál egy harminc év körüli lány a tényt, hogy portálunk megjelent Kálmán Olga nagy vereségmegmagyarázó sajtótájékoztatóján. Mint ismert, a tévézésből a politikára váltó, a DK által támogatott főpolgármester-jelölt látványos vereséget szenvedett Karácsony Gergelytől, az MSZP-Párbeszéd jelöltjétől a balliberális előválasztáson. A média érdeklődését azért is keltette fel a szokásosnál nagyobb mértékben a ma délután két órára meghirdetett esemény, mert Kálmán Olga illetlen módon nem ment el a végeredmény kihirdetésére, ami arra utal, komoly súrlódások vannak az ellenzéki pártok és szereplők között. A bukott tévés távolmaradása feltehetően csalódottságára vezethető vissza, ami olyan szempontból érthető, hogy szerdán hat óra előtt végig nyertesként kezelte és mutatta magát.

Nulla őszinteség, nulla levegő

A Demokratikus Koalíció sajtótermébe érve már a bejáratnál fel lehetett mérni, hogy balkáni viszonyok uralkodnak: trópusi hőség, kevés szék, nulla légmozgás, verejtékező, és magukat legyező újságírók képe tárult az érdeklődők elé. Az áldatlan állapot Kálmán Olgának is feltűnt, aki sajtótájékoztatójának vége felé, a sokadik kérdés után feltette a kérdést a jelenlévő sajtó munkatársainak: "maradt még oxigénjük?" Akármilyen furcsa, ez az ártalmatlan félmondat volt a rendezvény egyik legfontosabb, már-már szimbolikus mozzanata. Két ok miatt is: mert egyrészről valóban tikkasztó meleg volt a teremben, másrészt

ez volt az egyetlen őszinte mondat Kálmán Olga szájából a vereségmegmagyarázó seregszemléjén.

Ugyanis a bukott tévésnek sikerült őszinteség, igazmondás, konkrét információk átadása és szívből jövő mosoly nélkül kihúznia több mint tizenöt percet. A maga nemében ez is bravúr, de nem biztos, hogy a jobbik fajtából.

Kálmán Olga sajtótájékoztatója a DK központi irodájában 2019 június 27-én Forrás: Origo

"Szívből gratulálok Karácsony Gergelynek!" - nyitotta meg a sort a DK-közeli politikus, aki utólagosan azzal magyarázta az előválasztásba való belépését, hogy "kezdett kiüresedni" a verseny. Megígérte, hogy a munkájával segíteni fogja a nyertest, és független újságíróként a Demokratikus Koalíció nevében megelőlegezte, hogy ők is Karácsony Gergely győzelméért fognak dolgozni. Kálmán Olga arról is beszámolt, hogy korábban sajtósként számtalanszor hallotta a DK tagjaitól, hogy "ez nemcsak egy párt, hanem ez egy közösség". A bukott tévés annyira jól érezte magát a riportereket köpködő, idős asszonyok társaságában, hogy még a következőket is kimondta: "most komolyan mondom, ezt most megtapasztalhattam".

A legnagyobb hazugság

A megjelent újságírókat azonban nem feltétlenül az érdekelte, hogy Kálmán mennyire jött ki jól Gyurcsány Ferenc híveivel, hanem sokkal inkább az, miért maradt távol a tegnapi eredményhirdetésről. Mint ismert, Gréczy Zsolt, a párt frakciószóvivője azzal indokolta a mulasztást, hogy jelöltjük alulöltözött, de mint most kiderült, valami nagyon sántít a történetében. "Nem kaptam meghívást az előválasztás eredményhirdetésére, ezért nem mentem el" - csütörtökön már teljesen más érv érkezett a DK háza tájáról az ügyben, Kálmán Olga 180 fokos kommunikációs vonalat hozott be, mint Gréczy.

Technikai malőr volt!

- érkezett a következő, nem feltétlenül őszintének tűnő magyarázat Kálmántól a Hír TV-nek arra a kérdésére, hogy az hogyan lehet, hogy ők délben kaptak meghívót a bejelentésre, Kálmán meg nem. Az ellentmondásba keveredő egykori tévés nem állt le, és a korábbiakat fejcsóválás közepette kiegészítette azzal, eleve le volt szervezve, hogy a DK-sokkal várja az eredményt. Arra a kérdésre, hogy ez akkor is így lett volna, ha olyan előzetes információk szivárogtak volna ki, hogy ő nyeri az előválasztást, Kálmán határozottan azt mondta, igen.

Kálmán Olga magyarázkodott, miért nem ment el az előválasztás eredményhirdetésére

Forrás: Origo

Kálmán Olga semmit nem zár ki, csak legyen valami

Az újságírók nemcsak a tegnapi távolmaradásról, hanem a jövőjével kapcsolatban is faggatták az előválasztás egyik vesztesét. Kálmán Olga nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a történtek után visszamenjen a médiába, ahogy azt sem, hogy a későbbiekben újabb politikai szerepet vállal. Azt ígérte a megjelenteknek, ha utóbbiról szó lesz majd, akkor elsőként fogja őket értesíteni. A feltűnően mosolytalan, bukott tévéstől megkérdezték, szóba került-e a már a színfalak mögött a jövőbeni és reménybeli pozíciók osztogatása, Kálmán úgy felelt, hogy nem erre koncentráltak a kampányban. Majd legfőbb vetélytársának látványosan odaszúrva kijelentette, hogy

Nem úszta meg ennyivel Kálmán, aki azt a kérdést is megkapta, hogy megérte-e elindulni az ellenzéki válogatón, amire minden őszinteséget nélkülözve úgy felelt, hogy

óóó, nagyon!

Ez utóbbi mondattal nagyjából keretbe lehet foglalni a mai sajtótájékoztatója szellemiségét: nulla őszinteség, nulla levegő.