Harminc éve szabadon: így emlékeznek meg az évfordulóról a politikusok

Vágólapra másolva!
Ma már nemcsak formális módon vagyunk függetlenek, hanem a gazdasági és politikai kiszolgáltatottságunk is megszűnt. Harminc éve szabadon. Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak – ezekkel a gondolatokkal emlékeztek meg a kormánypárti politikusok arról, hogy napra pontosan harminc évvel ezelőtt temették újra Nagy Imre korábbi miniszterelnököt, ami felgyorsította a kommunizmus összeomlását, elhozva a magyar szabadságot. 
Vágólapra másolva!

Hollik István kormányszóvivő arról posztolt közösségi oldalán, hogy

ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak!

A politikus köszönetet mondott azoknak, akik küzdöttek vagy akár az életüket is adták azért, hogy mi szabadon élhessünk.

„Harminc éve szabadon” – írta ki Facebook-falára Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki egy, a csordultig megtelt Hősök teréről készült képet tett közzé a harminc évvel ezelőtti eseményről.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szintén a „30 éve szabadon” gondolattal emlékezett meg Nagy Imre újratemetéséről és a kommunizmus összeomlásáról.

Kimondta, amelyet előtte senki nem mert kimondani, megfogalmazva nemzetünk fő vágyát: elég volt a kommunizmusból, elég volt a szovjet megszállásból és az idegen hatalmat kiszolgáló hazai pribékekből” – fogalmazott egyértelműen Bajkai István, a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselője Orbán Viktor harminc évvel ezelőtti beszédéről.

Zsigmond Barna Pál parlamenti képviselő, a Fidesz budapesti szóvivője nagyobb lélegzetvételű írásában kiemelte, hogy Magyarország a történelme során több alkalommal is elveszítette a függetlenségét, vagy csak korlátozott mértékben tudta megtartani. „Mégis megtartottuk nyelvünket, kultúránkat és azt az akaratot, hogy önálló, független országban éljünk” – fűzte hozzá a politikus, aki szerint mára már elmondható, hogy

Meglátása szerint ezért az állapotért mindennap keményen meg kell küzdeni. Zsigmond Barna Pál szerint ennek a harcnak az a jelszava, hogy „minden magyar felelős minden magyarért!”

Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője Orbán Viktornak a Hősök terén elmondott beszédére emlékezett.

Magyar és angol nyelven egyaránt megemlékezett a történelmi napról Varga Judit, a Miniszterelnökség Európai Uniós Kapcsolatokért Felelős államtitkára. A politikus úgy látja, ma 30 éve történt a rendszerváltás legfelemelőbb eseménye. Aláhúzta, hogy azóta a célok semmit nem változtak, ma sem lehet engedni a '48-ból, és így '56-ból sem.

Ahogy beszámoltunk róla, Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó fehér rózsákat helyezett Nagy Imre néhai miniszterelnök sírjára a 301-es parcellában. A kormányfő elsőként, reggel fél hétkor járt a sírnál, feleségével a névtelen áldozatokról és névtelen elesettekről is megemlékezett. A látogatásról a miniszterelnök egy videót és képeket is feltöltött a közösségi oldalára.