Vágólapra másolva!
A dunaújvárosi férfi egy videóüzenetben fenyegetőzött azzal, hogy megöli az első embert, akit meglát az utcán. A rendőrök elfogtak az ügyben egy 18 éves dunaújvárosi férfit.
Vágólapra másolva!

A fenyegető videót egy újságírónak küldte el június 15-én.

A felvételen a férfi

egy vadászkéssel a kezében elmondta, hogy kimegy az utcára, és megöli az első embert, akivel találkozik.

Az ORFK munkatársai az üzenetet feladó e-mail-címe és a videó elemzése után beazonosították a fenyegető filmet küldő férfi személyazonosságát, és azonnal értesítették a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársait.

A Fejér megyei rendőrök azonnal elrendelték a 18 éves férfi körözését, és rövid időn belül Dunaújvárosban, egy menetrend szerinti buszon igazoltatták.

A helybeli Gy. Dávid ruhájában elrejtve a járőrök megtalálták azt a kést, amivel a felvételen az emberöléssel fenyegetőzött.

A férfit elfogták és előállították a rendőrségre, ahol a Fejér megyei nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatják ki emberölés előkészülete bűntett elkövetése miatt.