Karácsony Gergely letagadta a Fidesztől kapott levelet, lebukott a hazugsággal

Vágólapra másolva!
Egy jókora hazugsággal zárja a hetet Karácsony Gergely zuglói polgármester. Kiderült ugyanis, hogy a parkolási botránnyal csúnyán megégett, és még Gyurcsány Ferenc által is megalázott Karácsony csak szavakban az átláthatóság élharcosa, és amikor a saját maga által vezetett kerület gyalázatos pénzügyeiről kellene beszámolnia, akkor valahogy visszafogottá válik és kevésbé közlékeny. Zsigmond Barna Pál, a budapesti Fidesz szóvivője erre hívta fel a figyelmet mai sajtótájékoztatójában, és elmondta, hogy bírósághoz fordulnak, mivel a zuglói Fidesz több alkalommal is adatigénylést nyújtott be, például a kifizetetlen számlákról és a kintlévőségekről, Karácsony Gergely azonban mindent megtett, hogy elfedje a rossz gazdálkodást, és a május elején benyújtott adatigényléseket sem válaszolta meg érdemben. Nos, ez így rendben is volna, azonban a zuglói polgármester, úgy látszik, le akarta hazudni hétvégére a csillagokat az égről, és azt nyilatkozta ennek kapcsán, hogy a „zuglói Fidesznek egyetlen adatigénylése sem érkezett a zuglói önkormányzathoz”. A probléma csak annyi, hogy a dokumentumok nemcsak az adatigénylést bizonyítják, de kiderül az is, hogy Karácsony aláírt dokumentumokkal reagált a közadat igénylésekre. Halasztást kért, de az új határidőt sem tartotta be. 
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, Karácsony Gergely, Zugló parkolási botrányba egyre inkább belesüppedő polgármestere a hét végére úgy döntött, hogy alkalmatlanságát egy jókora hazugsággal igyekszik elfedni, és nemcsak nem közöl információkat az általa vezetett kerület gyalázatos gazdálkodásáról, de megpróbálja a csillagokat is lehazudni az égről,

ugyanis azt állította a Fidesz közleményére reagálva, hogy márpedig ők a zuglói Fidesztől egyetlen adatigénylést sem kaptak.

Nos, az Origo birtokába jutott dokumentumok épp az ellenkezőjét bizonyítják ennek.

Ezekből ugyanis kiderül, hogy május 9-én Kovács Balázs fideszes önkormányzati képviselő kérte Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatát

Forrás: Origo

Egy másik közérdekű adatigénylésben, szintén Kovács Balázs kérte

Forrás: Origo

Karácsony tehát a fenti közérdekű adatigénylés iránti kérelmek létét is tagadta ma délután az MTI-nek.

A fentiekben látható, hogy ezek igenis léteznek, és ki is küldték a főpolgármesterségről ábrándozó, polgármesternek is alkalmatlan Karácsony számára.

De még egy rossz hír a zuglói polgármesternek, hogy nemcsak hogy megküldték neki a fenti, Zugló gazdálkodását jogosan firtató kérelmeket,

de ő vissza is igazolta ezt. És még alá is írta.

Érdemben persze nem reagált Karácsony, de május 22-én 15 nappal meghosszabbította az adatszolgáltatási határidejét mindkét kérelemnek, amit az aláírásával látott el.

Íme a Karácsony Gergely által aláírt dokumentumok:

Forrás: Origo

Forrás: Origo

A Karácsony Gergely által megadott új határidő is lejárt, június 8-án. Válasz azóta sem érkezett.

Amióta Gyurcsány Ferenc megalázta Karácsony Gergelyt, azóta az alkalmatlan zuglói polgármester egyre furcsább állapotba kerül. Lehet, hogy most is ír majd egy Facebook-bejegyzést: