Ellenzéki roncsderbi: Gyurcsány az MSZP kivégzésén dolgozik

Vágólapra másolva!
Az európai parlamenti választások eredménye után várható volt, hogy megjelennek azok a politikai szereplők az ellenzékben, akik eddig háttérbe vonultak – mondta Farkas Örs politikai elemző az M1 Szemtől szembe című műsorában. Megjegyezte, az utóbbi napok érdekessége azonban sokkal inkább az, hogy a baloldalon zajló ellenzéki roncsderbi éles belső ellentéteket szított az ellenzéki pártok között. Deák Dániel szerint az utóbbi időszak eseményei azt bizonyítják, hogy bármilyen megkötött alku és ellenzéki összefogás pillanatok alatt megbomlik, így talán az is elmondható, hogy az ellenzéki politikusok jelenleg jobban gyűlölik egymást, mint a kormánypártokat - idézi a Híradó.hu.
Vágólapra másolva!

Jól látható, hogy szinte egymás torkának ugrottak a pártok, nem szégyellik egymást szidni és kritizálni, egymás jelöltjeit alkalmatlannak nyilvánítani, és

nem szégyellik – például Gyurcsány Ferenc esetében – egymást átverni, és nem betartani a megkötött megállapodásokat

– sorolta Farkas Örs politikai elemző. Hozzátette, egyetért az egyik sajtóorgánumban megjelent megfogalmazással, mely szerint

napjainkban egy „ellenzéki szappanopera zajlik".

Fotó: Szabó Gábor -Origo

– közölte Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

A vezető elemző felidézte, hogy Gyurcsány már az MSZP-s korszakában is elégedetlen volt a pártjával, és igyekezett volna valamilyen változást elérni.

Deák szerint nem meglepő, hogy az EP-választás eredményeképp a második legerősebb párt saját jelöltet állított az ellenzéki roncsderbire.

Bebizonyosodott, hogy azok az alkuk és ígéretek, amiket a pártok egymás között kötnek, semmit sem érnek.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője kifejtette, hogy

annak ellenére, hogy többször is a közös összefogást és együttműködést hangoztatták.

Karácsony Gergely, Kálmán Olga, Kerpel-Fronius Gábor Forrás: Origo

Hozzátette, az ellenzéki pártok közötti gyűlölet azt üzeni a választók felé, hogy ezek a pártok képtelenek együttműködni egymással.

Azaz bármilyen megkötött alku és ellenzéki összefogás pillanatok alatt megbomlik, így talán elmondható, hogy az ellenzéki politikusok jelenleg jobban gyűlölik egymást, mint a kormánypártokat.

Farkas Örs szerint Gyurcsány jelenleg az MSZP kivégzésén dolgozik, amihez az ellenzéki sajtó is asszisztál. Az elemző szerint Gyurcsány Ferenc kihasználja, hogy most már papíron is ő a legerősebb vezető a baloldalon,

és könyörtelenül le fog számolni azokkal a politikai ellenfeleivel, akik egyébként ugyanezt nem tették meg vele akkor, amikor vélhetően ők voltak erősebbek – fűzte hozzá.

Deák Dániel azt mondta, azért is esett az MSZP-re a DK választása, mert jelenleg a szocialisták bizonyulnak a párt legnagyobb ellenfelének.

Az MSZP ugyanis vezető erőnek számított 2014-ben az ellenzéki oldalon, és még a 2018-as kutatások is azt mutatták, hogy megelőzi a Demokratikus Koalíciót.

Ezért Gyurcsány Ferenc a legerősebb párttal kezdi, mert utána már az LMP vagy akár a Jobbik legyőzése kisebb „harc" lehet – jegyezte meg.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az elemzők szerint Gyurcsány csapdát állított az MSZP-nek, amibe önként besétáltak, és nem vették észre, hogy a bukott miniszterelnök már jó néhány lépéssel előttük jár.

A szocialisták rossz szereplésével elérték, hogy a DK átvette a vezetést, az irányítást az ellenzéki oldalon.

Gyurcsány gátlástalan, Karácsonyt megalázták

Ahogy arról több cikkben is beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc a májusi európai parlamenti választás után elérkezettnek látta az időt az MSZP bekebelezésére, és gátlástalanul felrúgta a korábban megkötött ellenzéki megállapodást. Ezzel régi és nagyon mély sebeket tépett fel, valóságos háború indult meg a két párt között. Az MSZP és a DK politikusai egyre durvábban üzengetnek egymásnak. Közben azonban kiderült, hogy Karácsony Gergely már korábban is példátlan módon megalázkodott Gyurcsány előtt, hogy megkapja a bukott miniszterelnök támogatását. Még azt is vállalta, hogy nem kampányol a saját pártszövetsége mellett az uniós választáson, sőt, azt is, hogy lemond a Párbeszéd társelnöki tisztségéről. Karácsony annyira mélypontra jutott, hogy a Facebookján már azzal kampányolt, mennyit kell innia, hogy kibírja Gyurcsányt. Ezzel arra a 2014-es nyilatkozatára utalt, amelyben azt mondta, több Unicumot is meg kellett innia, hogy elfogadja Gyurcsányt az ellenzéki összefogásban.

Gyurcsány most kétségkívül durva bosszút állt Karácsony akkori megszólalásáért.