Kovács Zoltán: A magyarok három kérdésben is kötött mandátumot adtak a kormánynak

2019.06.13. 16:56

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a magyarok kötött mandátumot adtak a kormánynak három alapvető kérdésben is az európai uniós választások alkalmával. Csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormány javaslata szerint az Európai Unió új, öt évre szóló stratégiai menetrendjének tartalmaznia kell a nemzeti hatáskörök megőrzését a migráció ügyében, a szuverenitás tiszteletben tartását és a keresztény kultúra védelmét. 

Kovács Zoltán közölte, hogy az európai parlamenti (EP-) választáson a magyarok kötött mandátumot adtak a kormánynak három alapvető kérdésben:

  • az illegális migráció megállításában,
  • a nemzeti szuverenitás
  • és a keresztény kultúra védelmében.

Ennek a felhatalmazásnak megfelelően a magyar javaslat szerint a stratégiai dokumentum szövegének tartalmaznia kell, hogy a migráció kezelésében az EU-nak biztosítania kell a nemzeti hatáskörök megőrzését - közölte az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a magyar javaslat célja a migráció megállítása, aminek érdekében az uniónak az EU-val szomszédos országok vezetésével is együtt kell működnie.

Kovács ZoltánFotó: Csudai Sándor - Origo

Az európai államok együttműködésének elvével kapcsolatban azt mondta, hogy erős EU-t erős tagállamokon keresztül lehet építeni, ezért az európai nemzetek szuverenitását tiszteletben kell tartania az uniós intézményrendszernek. Különösen igaz ez a gazdaságpolitika területén, a tagállamok gazdaságpolitikai mozgásterét meg kell tartani

- mutatott rá az államtitkár.

Emellett a magyar emberek az EP-választáson a keresztény kultúra védelmével kapcsolatban is határozott mandátumot adtak a kormánynak. Ahogy fogalmazott,
a kereszténység az európai kultúra alapjait jelenti, ennek megfelelően az EU stratégiai dokumentumában gondoskodni kell arról, hogy az európai kultúra alapértéke és a kereszténység védelme szerepeljen benne

 - közölte az államtitkár, kiemelve, hogy különös figyelmet kell fordítani az üldözött keresztényekre.

Orbán Viktor miniszterelnök ezeknek az alapelveknek a mentén fogja képviselni a magyarok érdekét az Európai Tanácsban Kovács Zoltán szerint.