Nem találtak újabb holttesteket a Hableányon

Hableány kiemelése, Duna, Hajóbaleset, 2019.06.11.
Vágólapra másolva!
Úgy tudjuk, nem találtak újabb holttesteket a Hableányon, amelyet tegnap vittek el a csepeli szabadkikötőbe, miután közel két hét után kiemelték a Duna mélyéről. A szakemberek tegnap még nem voltak biztosak abban, hogy mit találnak a hajón, ugyanis egyes részeibe nem lehetett bemenni a rengeteg iszap miatt. Mostanra azonban információink szerint ezeket a részeket is átkutatták. A roncs kiemelése közben, még délelőtt négy holttestet hoztak fel a búvárok, köztük a tragédia legfiatalabb áldozatát, egy kislányt és a hajó magyar kapitányát.
Vágólapra másolva!

A Hableány május 29-én süllyedt el, miután a Viking nevű szállodahajóval ütközött. Mindössze hét másodperc alatt süllyedt el. 35-en voltak rajta, 33 dél-koreai turista és a kétfős magyar személyzet.

Mindössze hét ember élte túl biztosan a balesetet,

hét ember holttestét már aznap, újabb 22 kettőt pedig a követő időszakban találtak meg.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Négy embert még keresnek. Pintér Sándor belügyminiszter utasítására kétszer annyian, mint eddig.