Fidesz: Karácsony Gergely ne sumákoljon a parkolási szerződések ügyében

KARÁCSONY Gergely; PUZSÉR Róbert
Budapest, 2019. március 13. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje a Puzsér Róberttel, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölttel, a Válasz Online által szervezett beszélgetésen a budapesti Centrál kávéházban 2019. március 13-án. Mindkét jelölt hajlandó visszalépni a másik javára, ha veszít a nyárra tervezett előválasztáson. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Fidesz budapesti szóvivője, Zsigmond Barna Pál felszólította Karácsony Gergely (Párbeszéd) zuglói polgármestert, ne sumákoljon a kerületi parkolási botrányban, fedje fel a parkolási szerződést előkészítő jegyző eltávolításának körülményeit.
Vágólapra másolva!

Zsigmond Barna Pál keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta,

a zuglói parkolási botrány ahelyett, hogy megoldódna, egyre zavarosabbá válik, a XIV. kerületieknek napi egymillió forint veszteséget okoznak a botrányos szerződések.

Karácsony Gergely polgármester pedig alkalmatlan arra, hogy rendet tegyen - jelentette ki.

A Fidesz budapesti szóvivője szerint Karácsony Gergely polgármester alkalmatlan arra, hogy rendet tegyen Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Karácsony Gergely tudhatta, hogy baj lesz

Valószínűleg Karácsony Gergely is tudhatta, hogy baj lesz a szerződésekből, erre utal az, hogy

nem sokkal a szerződéskötés után kirúgta a jegyzőt.

Ezek után a Fidesz arra kíváncsi, pontosan miért rúgta ki a jegyzőt, ennek van-e köze a botrányos szerződésekhez, kapott-e lelépési pénzt, és ha igen, mennyit a jegyző, és aláírattak-e vele titoktartási szerződést - sorolta a Fidesz budapesti szóvivője.

Karácsony Gergely ne sumákoljon, fedje fel a jegyző eltávolításának körülményeit, és tegye ingyenessé a parkolást,

amíg egy új polgármester nem tesz rendet - fogalmazott a kormánypárti politikus.