Magas rangú, magyargyűlölő hivatalnok lehet a felelős az úzvölgyi gyalázatért

Vágólapra másolva!
Román lapértesülések szerint a védelmi minisztérium jelenlegi főtitkárának kezdeményezésére kerültek betonkeresztek a magyar katonasírokra az úzvölgyi temetőben - írja a Maszol.ro, a hírhedten magyarellenes Codrin Munteanu-t megnevezve felelősként. A politikus korábban székely-magyar jelképek használatát próbálta meg ellehetetleníteni. 
Vágólapra másolva!

A Szabad Európa Rádió arra hívta fel a figyelmet, hogy a Székelyföld és Moldva határán fekvő Úzvölgye osztrák-magyar katonai temetőben a román parcella létrehozását a védelmi minisztérium finanszírozta. Hozzátették, hogy a törvénytelenül elhelyezett betonkeresztek egy része pedig szándékosan került a magyar sírokra.

A gyalázatos akció kitalálója a rádió értesülései szerint a védelmi minisztérium főtitkára, Codrin Munteanu volt,

aki már korábban, Kovászna megye prefektusaként fenyegetőzött azzal, hogy "kézbe veszi" a temető ügyét. "A botrány az EP-választások előtt kezdődött, és azért fajult el, mert a helyi és központi román hatóságok nem avatkoztak be" – olvasható a rádió honlapján, ahol egyébként nem írják le Codrin Munteanu nevét, de a védelmi minisztériumi tisztség és a korábbi beosztásának említése alapján egyértelmű, hogy róla van szó.

A kovásznai származású Codrin Munteanu a Ponta-kormány idején került a Kovászna megyei prefektusi székbe, amelyet az önéletrajza szerint 2009-2010 és 2012-2013 között töltött be. Az ő prefektusi mandátuma idején indult el a hadjárat a székely zászlók ellen. Munkáját folytatták az utódai is: Marius Popica és Sebastian Cucu, de egyes vélekedések szerint időközben megtörtént a feladat „kiszervezése" Dan Tanasának, és az általa alapított egyesületnek. Munteanu 2013 óta a védelmi minisztérium főtitkára.

Mint ismert, a csütörtöki román-magyar összetűzések előzményeként a Székelyföld és Moldva határán fekvő Úzvölgye osztrák-magyar katonai temetőjében a moldvai Dormánfalva polgármesteri hivatala román állami támogatással létrehozta a román hősök parcelláját. Az állami építési felügyelőség azonban megállapította, hogy a polgármesteri hivatal törvénytelenül állította ki maga számára az építési engedélyt, mert az építkezés dokumentációja nem bizonyítja egyértelműen a terület fölötti tulajdonjogát. Törvénytelennek találta az engedélyt a kulturális minisztérium is.

Codrin Munteanu már korábban, Kovászna megye prefektusaként fenyegetőzött azzal, hogy "kézbe veszi" a temető ügyét Forrás: cotidianul.ro

Codrin Munteanu régóta magyarellenes

Munteanu jó ideje a magyarellenességéről ismert. 2013 környékén alaposan felkorbácsolta az indulatokat, hogy a Kovászna megyei prefektus tucatjával indította a pereket a székely-magyar jelképek ellen. 2012 májusa és 2013 januárja között betöltő,

magyarellenességéről híres Codrin Munteanu és hivatali utódja, Dumitru Marinescu 55 pert indított

háromszéki önkormányzatok, közösségek ellen, amelyekben a székelyek jelképeit vagy anyanyelvhasználatát támadták.