Így még sohasem alázták meg nyilvánosan Karácsony Gergelyt, ráadásul a saját főnöke tette

GYURCSÁNY Ferenc; RÓNAI Sándor; MOLNÁR Csaba; DOBREV Klára
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k), felesége, Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője, Molnár Csaba (b) és Rónai Sándor (j2) a párt mandátumot szerzett képviselői a DK eredményváró rendezvényén a fővárosi Radisson Blue Béke Hotelben az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án.
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, azaz, hogy miért is rúgták fel az MSZP-vel kötött azon megállapodást, mely szerint Karácsony Gergelyt támogatják főpolgármester-jelöltnek a baloldali előválasztáson. A beszélgetésből kiderült, hogy Gyurcsány a régi: újra bebizonyította, hogy tőle senki, semmifajta lojalitást, elvhűséget, bajtársiasságot ne várjon. Ha az érdek úgy kívánja, azonnal felrúg bármilyen egyezséget. Most épp a parkolási botrány miatt vállalhatatlanná vált (és közismerten alkalmatlan) Karácsony Gergely volt az áldozat. És amellett, hogy a DK rendkívül durván kitette Karácsony szűrét, Gyurcsány még szépen meg is alázta a zuglói polgármestert, a tőle megszokott álságos, álpatetikus stílusban. Ha valaki számára nem lenne világos: a bukott miniszterelnök maga alá akarja gyűrni a harmatgyenge MSZP-t a Párbeszéddel együtt, és ehhez azzal tette meg az első lépéseket, hogy igyekszik likvidálni a gyenge láncszemnek minősülő, és a zuglói botrányok miatt alkalmatlan Karácsonyt. Az már más kérdés, hogy az elfogult riporternő, a rossz nézettsége miatt kirúgott Kálmán Olga még Karácsonynál is alkalmatlanabb. Továbbra sincs könnyű helyzetben az esélytelen ellenzék: a káosz folytatódik, az ismeretlen momentumos (egykori SZDSZ-es) vállalkozó mellett még Puzsér Róbert humorista is szeretne főpolgármester-jelölt lenni.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány - ahogy mondani szokták - hozta a formáját. Ahogy az várható volt, a DK számára relatíve sikeres EP-választást követően (el tudták venni az MSZP szavazóit) elkezdték szépen felrúgni az addigi szövetségeket, és átrajzolni az ellenzéki oldalt.

A bukott miniszterelnök persze ezt is a tőle megszokott álságos módon csinálja, hiszen ő volt az, aki a választást követően több alkalommal is arról beszélt, hogy nem változtatják meg a korábban már megkötött egyezségeket, és Karácsony Gergely mögött áll a DK.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k), felesége, Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője, Molnár Csaba (b) és Rónai Sándor (j2) a párt mandátumot szerzett képviselői a DK eredményváró rendezvényén a fővárosi Radisson Blue Béke Hotelben az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az Index nevű balliberális újság május 27-i beszámolójából kiderül, hogy Gyurcsány ígérete nagyjából másfél hétig volt érvényes:

- mondta el akkor a DK "megbízható" elnöke.

Íme a hasonlóan megbízható Index cikke:

Az Index nevű újság beszámolt a hasonlóan megbízható Gyurcsány sajtótájékoztatójáról Forrás: Index.hu

Nos, Gyurcsány fenti ígérete - ahogy írtuk - körülbelül másfél hétig tartott ki, hiszen most csütörtökön előhúzták a bukott tévést, Kálmán Olgát a kalapból, és bejelentették, mint a DK főpolgármester-jelöltjét. Azaz szépen kihátráltak a zuglói polgármester mögül, és bedobták a saját emberüket.

A megbízhatóságáról nem éppen híres exminiszterelnök természetesen előállt egy színészi, patetikus magyarázattal az ATV-ben.

Budapest, 2019. május 27. Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. május 27-én Forrás: MTI/Illyés Tibor

De persze azért a tőle megszokott módon még jókorákat rúgott is a már földön fekvő Karácsony Gergelybe.

A bukott miniszterelnök elmondta, hogy az EP-választás után „rám dőlt azon aggályok és kritikák sora, hogy Feri, te ezt nem jól érzed. Gergő mögül elment a támogatás".

Gyurcsány azzal indokolta Karácsony Gergely népszerűségének esését, hogy szerinte "ráégett" a zuglói polgármesterre a parkolási botrány, valamint Puzsérral sem bírt.

Ezek alapján levonta a konklúziót a bukott miniszterelnök:

Gyurcsány elmondta, hogy korábban beszélgetett telefonon Karácsonnyal, amely telefonbeszélgetés őt is arról győzte meg, hogy

"Az az erő - hogy sugárzik valakiről, hogy velem tudtok nyerni -, ez az erő megkopott."

A bukott kormányfő ezután hosszas magyarázkodásba bocsátkozott arról, hogy miért is nem tudja tartani a mindössze másfél hete tett ígéretét, és miért kellett a zuglói polgármestert ilyen csúnyán eldobni.

A keszekusza "erkölcsi érveket" is felhozó okfejtésnek a lényege, végkövetkeztetése mindenképpen az volt, hogy Gyurcsány szerint bármilyen egyezséget nyugodtan fel lehet rúgni, szövetségest el lehet dobni, ha az aktuális érdek úgy kívánja.

A beszélgetésből kiderült, hogy még egy írásos megállapodás is volt a Párbeszéd és a DK között Karácsony személyéről, amelyről Gyurcsány elmondta lényegében, hogy őt ez sem érdekli, hiszen szerinte:

Budapest érdeke, na persze.

Azonban a helyzet valójában arról szól, hogy Gyurcsány maga alá akarja gyűrni a harmatgyenge MSZP-t az alig létező Párbeszéddel együtt, és ehhez azzal tette meg az első lépéseket, hogy igyekszik likvidálni a tagadhatatlanul gyenge láncszemnek minősülő, és a zuglói parkolási botrány miatt is teljesen alkalmatlan Karácsonyt. Ezért kellett az ATV-ben is megalázni a zuglói polgármestert.

Karácsony Gergely Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Látható, hogy Gyurcsány a baloldal teljes bedarálását a tőle megszokott gátlástalan módon hajtja végre, és nem számít egyetlen korábbi egyezség, paktum vagy ígéret sem.

Foglaljuk még egyszer röviden össze, értelmezzük, mit mondott, mit gondol Gyurcsány Ferenc feleslegessé, sőt, terhessé váló szövetségeséről - és politikai értelemben tagadhatatlanul a beosztottjáról -, Karácsony Gergelyről:

- "Gergő mögül elment a támogatás" - azaz, Karácsony politikai értelemben egy senki lett.

- Ráégett a parkolási botrány - azaz, Karácsony mégsem annyira makulátlan, mint állította.

- Nem tudott mit kezdeni Puzsérral - azaz, még egy humoristával sem bír el, nemhogy egy politikussal.

- "Az erő, ami a legfontosabb, megkopott" - azaz, egy gyenge, gyámoltalan jelölt Karácsony.

- Karácsony "a kompromisszum robotosa" - és most nem ilyen ember kell, hanem akiben van erő - azaz, ha lefordítjuk Gyurcsány szavait, Karácsony nemcsak gyenge, de gyáva is.