Egy hete volt a dunai hajókatasztrófa - ezt tudjuk eddig

hajó, búvárok, merülés, mentés, baleset, duna, hableány 2019.06.03.
Vágólapra másolva!
Miközben a magyar és dél-koreai szakemberek azon dolgoznak, hogyan lehetne kiemelni a Hableány roncsát a vízből, folyamatosan kerülnek elő az újabb halálos áldozatok. A dél-koreai turistákat szállító hajó egy hete ütközött össze a Viking Sigyn hotelhajóval. Heten túlélték a balesetet, hét holttestet még aznap megtaláltak, 21 embert kerestek. Mára a halottak száma tizenháromra emelkedett. A bíróság hétvégén elrendelte a nagy hajó 64 éves, ukrán kapitányának a letartóztatását. Összefoglaltuk, mi történt az elmúlt hét napban.  
Vágólapra másolva!

Egy héttel ezelőtt, május 29-én éjszaka, 21 óra után 5 perccel

a Hableány nevű turistahajó 7 másodpercen belül elsüllyedt,

miután ütközött egy nagy szállóhajóval, a Viking Sigynnel, a Margit híd közelében.

Dél-koreai a legtöbb áldozat

A Hableányon 35-en utaztak, 22 nő, 12 férfi és egy 6 éves kislány.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A magyar kapitányon és a szintén magyar matrózon kívül mindenki dél-koreai, és turistaként vagy idegenvezetőként volt a hajón.

Esti sétahajózásra indultak a Duna budapesti szakaszán a hat országot, köztük Magyarországot is érintő körutazásuk egyik programjaként.

Még aznap éjjel előkerültek a hídnál és a különböző pontokon elhelyezett térfigyelő kamerák felvételei, amelyeken valamennyire lehet látni, mi történhetett.

A Viking nekiment a Hableánynak, amelyet a hotelhajó szinte maga alá gyűrt. A szakértők még vizsgálják, mi vezethetett el a tragédiáig.

Hét túlélő

A boruló hajóról többen közvetlenül a hideg Dunába estek.

Hét embernek sikerült megmenekülnie,

de többen a Hableány fogságában rekedtek.

Elképzelhető, hogy a két magyar és a turisták nagy része is a hajóban maradt.

A túlélők közül volt akit a baleset helyszíne mellett mentettek ki az éppen arra közlekedő hajósok és utasaik, valakit pedig az erős sodrás miatt csak a Duna délebbi szakaszainál lévő hidaknál sikerült kiemelni a vízből. A 4 méter/másodperces sodoródási sebességgel haladó testek ugyanis a tragédiát követő percekben már messze jártak a Hableánytól.

Este bejelentették, hogy 21 embert nem találnak.

Egy megemlékező virágot dob a Margit hídról a Dunába, a vízben a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó vizsgálatában részt vevő hajó 2019. május 30-án Forrás: MTI/Mohai Balázs

A Viking Sigyn 64 éves, ukrán kapitánya nem állt meg, hogy segítsen, de még csak nem is jelentette a hatóságoknak, hogy mi történt, hanem továbbhaladt, és kikötött az Árpád hídnál, a folyó pesti oldalán.

A balesetet 15 perccel később jelentette be az egyik hajó utasa a rendőrségen. A baleset napján rossz volt az idő, szakadt az eső és magas volt a Duna vízszintje,

ami nehezítette a mentést, és komoly gondot okozott a hét végéig.

Halálos tömegszerencsétlenség

Csütörtökön a belügyminiszter felkérte a Terrorelhárítási Központot a mentési munkák koordinálására, miközben a dél-koreaiak bejelentették, hogy a külügyminiszterük azonnal indul Magyarországra egy szakértőkből álló csoporttal, mert szeretnének részt venni honfitársaik megtalálásában.

A magyar nyomozók a Viking kapitányát

halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt

hallgattak ki gyanúsítottként. Őrizetbe is vették, majd június 1-én letartóztatták a férfit. A bíróság döntése értelmében 15 millió forint óvadékért szabadulhat, ezt azonban az ügyészség megfellebbezte.

Újabb halálos áldozatok és szonárképek

A szakemberek megállapították, hogy életveszélyes a búvároknak a roncsba úszni, és péntektől szonárral és más eszközök segítségével azon dolgoztak, hogy minél pontosabban felmérjék a Hableány pontos helyzetét. Közben újabb holtestek kerültek elő a folyóból.

Hétfőn találtak rá egy 64 éves dél-koreai férfira Hartánál.

Holttestet találtak Hartánál Fotó: Szabó Gábor- Origo

Az Origo tudósítója a helyszínen az egyik szemtanútól megtudta, a nyolcadik halálos áldozat teste

a helyi kikötő horgonykötelébe akadt bele, ezért nem sodorta tovább a víz.

Még ugyanezen a napon a Margit hídnál lemerültek a búvárok, és felhoztak a mélyből még egy testet, a hajóbaleset kilencedik áldozatát.

A dél-koreai nő földi maradványait a roncs mellett találták meg.

A búvárok a tiltást figyelembe véve nem úsztak be a roncsba, de azt

az Origo információi alapján már akkor látták, hogy 4 holttestet biztosan fel lehet hozni a víz alól.

Kedden két újabb holttest került elő a Dunából. Az egyiket a baleset helyszínén dolgozó búvárok emelték ki a Margit-szigetnél elsüllyedt Hableányból, kihúzták az ablakon keresztül, a másikat Kulcsnál találták meg a Dunában. Mindkét áldozatot azonosították reggelre, ahogy az Adonynál előkerült férfit is. Ezzel együtt már 12-re emelkedett a halálos áldozatok száma. Mind dél-koreaiak.

Forrás: Terrorelhárítási Központ

Még hétfőn közzétették a szonárképeket, és videókat is feltöltöttek a TEK oldalára a próbamerülésekről és arról, mit látnak a búvárok a mélyben, kedden pedig újabb felvételeket mutattak.

Eközben Pintér Sándor belügyminiszter elismerően beszélt a mentőegység munkájáról. Több magyar és külföldi politikus mellett a Viking River Cruises elnöke is részvétét fejezte ki a balesetben érintetteknek.

Elindult a Clark Ádám hajódaru

Szerda reggel az Origo helyszínen tartózkodó tudósítója megint azt látta, hogy

felemelik a fekete zsákot a mentőegység hajójának felszínén, ami azt jelenti, hogy egy újabb áldozatot hoznak a felszínre.

Az információt hamar megerősítették a hatóságok.

A TEK közleménye szerint a holttestre a műszaki mentésért felelős nemzetközi csapat egyik magyar búvára talált rá a hajó egyik nyílászárójánál, miközben a hajóroncs műszaki állapotát mérte fel, és lehetséges rögzítőpontokat keresett a későbbi kiemeléshez.

Ezzel hivatalosan tizenháromra emelkedett a halálos áldozatok száma.

Szerda délutánra ezt az áldozatot is sikerült azonosítani, ő is egy dél-koreai férfi.

Miközben közzétették a keddi felderítő merülésnél készített felvételeket, útnak indult Komáromból a Clark Ádám nevű hatalmas hajódaru, amely alkalmas arra, hogy kiemelje a Hableányt a vízből.

Megemlékezők a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében a Margit hídnál 2019. június 3-án Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Reggel még úgy tudtuk, még ma elkezdhetik a kiemelését, ami a Duna vízállásától függ. A darunak ugyanis el kellene férnie a Margit híd alatt. Kora délután már azt mondták a szakemberek, hogy várhatóan még csütörtökön sem kezdenek hozzá.

A Clark Ádám hajódaru Újpestnél horgonyzott le, a magas vízállás miatt lejjebb nem jött szerdán Fotó: Polyák Attila - Origo

Szerdán kora délután 15 emberről nem tudtunk semmit, 13 dél-koreairól és két magyarról, a kapitányról és a matrózáról sem.

Szerdán késő este jelentették be a rendőrök, hogy a Budapesten, valamint Ercsinél délután talált holttesteket is sikerült azonosítani.

Mindkét nő a hajóbaleset utasa volt,

ezzel pedig 15-re emelkedett a halálos áldozatok száma. 11 dél-koreairól és a két magyarról továbbra sem tudunk. Amint a roncsot sikerül felszínre hozni, tovább emelkedhet a halálos áldozatok száma.