Szijjártó Péter a hajóbaleset helyszínén találkozott a dél-koreai külügyminiszterrel

Magyar - Dél-Koreai közös külügyminiszteri sajtótájékoztató

hajó hajószerencsétlenség elsüllyedt Hableány hajóbaleset
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter pénteken megtekintette a szerdai dunai hajóbaleset helyszínét.
Vágólapra másolva!

A budapesti hajóállomáson jelen volt még többek között

  • Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára,
  • Menczer Tamás, a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, valamint
  • Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A eseményen részt vett a katasztrófavédelem két tábornoka és a dél-koreai nagykövetség néhány munkatársa is.

Magyar - Dél-Koreai közös külügyminiszteri sajtótájékoztató, Szijjártó Péter és Kang Kjung Vha Fotó: Mudra László - Origo

Két hajó összeütközött Budapesten a Margit hídnál szerda este, az egyik jármű – a Hableány nevű kirándulóhajó, fedélzetén kétfős magyar személyzettel és harminchárom dél-koreai turistával – elsüllyedt.

A balesetben heten meghaltak, heten megsérültek, huszonegy embert pedig eltűntként tartanak nyilván.