Orbán Viktor: Tiszteletet parancsoló győzelmet arattunk

Orbán Viktor
Budapest, 2018. január 19. Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. január 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Tiszteletet parancsoló győzelemként jellemezte a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) választási eredményét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A Fidesz-KDNP eredményét úgy kommentálta: egy listás választáson 50 százaléknál többet kapni közel van a csodához. Azt ígérte, a bizalommal, amit kaptak, jól fognak sáfárkodni.
Vágólapra másolva!

A kormányfő úgy fogalmazott: ezt a tiszteletet meg is kapta Magyarország gratulációk formájában, nem volt ugyanis olyan tagállami vezető, aki ne tartotta volna fontosnak, hogy személyesen gratuláljon neki a választási győzelemhez.

– mondta. Ugyanakkor érdekesnek nevezte, hogy a Soros-féle alapítványi rendszer, civil szervezetek, liberális médiahálózat által támadott országok vezető pártjai szerepeltek a legsikeresebben az EP-választáson.

Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. január 19-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az európai uniós tisztújítással kapcsolatban Orbán Viktor megismételte, hogy csak bevándorlásellenes, az európai nemzeteket tisztelő, a keresztény kultúrát védelmező jelöltet támogat az Európai Bizottság élére, és

– mondta. Hozzátette ugyanakkor, hogy a visegrádi négyek egységesek lesznek a személyi döntések során.

– emelte ki.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a keddi EU-csúcson kimondták: a bizottsági elnöki tisztségre a csúcsjelöltek nem automatikusan jelöltjei az Európai Tanácsnak. Félretettük őket – mondta a csúcsjelöltekről.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a személyi kérdésekről zajló egyezkedés árnyékában az állam- és kormányfőknek össze kell állítaniuk a következő öt év céljait tartalmazó stratégiai dokumentumot is, majd ezután jöhetnek a pártkérdések. Utóbbiról úgy nyilatkozott: a két nagy párt, a Néppárt és a szocialisták erejének gyengülése folytatódott, összeállva sincs többségük, így egy bonyolultabb egyezkedési, működési rendszerre lesz szükség a jövőben. Ebben az átrendeződő bolygórendszerben kell kijelölni a Fidesz helyét – folytatta –, amely most az Európai Néppárt tagja, és meglátják majd, hogy a pártcsalád milyen irányt vesz a következő időszakban, tudják-e azt befolyásolni, megfelel-e az a magyarok érdekeinek.

– mondta a miniszterelnök.

A hazai ellenzék EP-választási szereplésével kapcsolatban gratulált nekik az eredményhez, úgy fogalmazott, „jól van ez így”. Megismételte: a kampányban érezte, hogy az emberek elégedetlenek az ellenzékkel.
Az ellenzéken belül olyan erők kaptak most nagyobb támogatást – mondta –, amelyekkel már „birkózott” eleget az elmúlt 30 évben, miattuk hívták vissza a Fidesz-KDNP-t 2010-ben, a 2002-2010 között kormányzók ugyanis tönkretették az országot.

Forrás: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap/Koszticsák Szilárd

A szerdai kormányülésen elfogadott gazdaságvédelmi akciótervről beszélve a kormányfő elmondta, két okból volt szükség az intézkedésre: egyrészt, mert a magyar gazdasági gyorsulás egy lassuló európai gazdasági térben történik, és ez utóbbi biztosan hatni fog Magyarországra, ezért a magyar növekedési potenciál fenntartásához szükséges néhány változtatás. Másrészt Brüsszelben rendre születnek olyan gazdasági döntések – tette hozzá –, amelyek kifejezetten előnytelenek a magyar gazdaságnak, ezek miatt is kell az akcióterv.

Arról is beszélt a kormányfő, hogy Magyarországnak szüksége van a legmodernebb technológiát is magában foglaló külföldi beruházásokra, mert aki kimarad az ilyen versenyből, az hátrányba kerül.

– mondta Orbán Viktor.

Beszámolt az állampapír plusz nevű, speciális állampapírról is, amely a korábbiaknál magasabb kamatozású, rugalmas, és az egész ország jól jár vele. Jelezte, az új lehetőségről reklámkampányt is indítanak.

– hangsúlyozta, hozzáfűzve: így elérhető az a cél, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme az EU-n belüli bővülést 2 százalékkal meghaladja.

A Dunán szerdán elsüllyedt – dél-koreai utasokat szállító – hajó tragédiájáról Orbán Viktor úgy fogalmazott: „megrázza az embert az ilyesmi, mert mégiscsak egy olyan baleset történt, ahol az utasoknak a túlélésre szinte semmi esélyük nem volt”. A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak, amit személyesen is megtett, amikor telefonon beszélt Mun Dzse In dél-koreai elnökkel. Az ügyben mindenre kiterjedő, szigorú, alapos vizsgálatot kért a hatóságoktól, „pontosan akarjuk tudni, mi és miért történt”, a vizsgálat eredményéről pedig a nyilvánosságot is tájékoztatni fogják.