Országszerte 200 helyre riasztották a tűzoltókat a szerda esti vihar miatt

Vágólapra másolva!
Országszerte több mint 200 riasztásuk volt a tűzoltóknak a szerda esti vihar miatt. A legtöbb jelzés Budapestről, illetve Pest és Békés megyéből futott be, főként kidőlt fák és elárasztott pincék miatt.
Vágólapra másolva!

Országszerte több mint kétszáz riasztásuk volt a tűzoltóknak a szerda esti vihar következtében. Jórészt a nagy mennyiségű víz eltávolításához és kidőlt fákhoz riasztották az egységeket – írja honlapján a katasztrófavédelem.

Főként a fővárost, illetve Pest és Békés megyét érintették a jelzések,

de más megyék tűzoltóit is többségében a viharkárok felszámolásához riasztották. Budapest több kerületében, Nyíregyházán, a Zala megyei Lentiben és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dédestapolcsányban jelenleg is dolgoznak a hivatásos és önkéntes tűzoltók a káresetek felszámolásán.

Kidőlt fák, leszakadt villanyvezeték

A tűzoltóknak csak Budapesten 45 riasztásuk volt a viharral összefüggésben, ezek többsége a X., a XIV., a XV., a XVII. és a XIX. kerületből érkezett.

Jellemzően kidőlt fákat távolítottak el,

valamint ott segédkeztek, ahol a felgyülemlett esővíz valamilyen épületet vagy értéket veszélyeztetett.

A Pest megyei Tápiószelén villám csapott egy lakóházba, Szigethalom és Szigetszentmiklós több utcájában víz árasztotta el a pincéket.

Békés megyében, Gyulán két helyre is riasztották a város tűzoltóit. Az Újkígyós felé vezető úton kidőlt fát távolítottak el az egységek, a Nagyváradi úton leszakadt villanyvezeték miatt kérték az egységek segítségét.

Csongrád megyében fakidőlés és vízeltávolítás céljából riasztották a tűzoltókat. Röszkén lakóépületet veszélyeztetett a hirtelen lezúduló eső, Szegeden több helyen is fák dőltek ki. Bács-Kiskun és Komárom-Esztergom megyéből is több bejelentés érkezett viharkárok miatt.